Index Vakbarát Hírportál

Eldurvult a születésnap, rendőrbe harapott az ünnepelt

2022. július 2., szombat 17:19

Tizenkilencedik születésnapját ünnepelte Alicja Kosno blackburni pincérnő, amikor az ünneplés kezdett eldurvulni. A fiatal nő rosszul lett az elfogyasztott alkoholmennyiségtől, ezért kihívták hozzá a mentőket és a rendőröket is, ám az egyik rendőrt a lány megharapta.

Alicja Kosno a tizenkilencedik születésnapjának ünneplése közben rosszul lett az elfogyasztott alkoholtól, ezért édesanyja és két barátja megpróbálta berakni őt egy autóba Edinburgh belvárosában, amikor megálltak a rendőrök, akik felajánlották a segítségüket – írja a Daily Star

Az édesanya elmondta nekik, hogy a lány túl sokat ivott, lefeküdt a járdára, és légzési nehézségekre panaszkodott, ezért riasztották a mentőket. Ám mielőtt a mentők megérkeztek volna, a lány állapota hirtelen javulni kezdett, és amikor a mentőautó végül megérkezett, nem hagyta, hogy megvizsgálják. Ezt követően rugdosni kezdte az egyik rendőrt, majd a másik karjába harapott, amikor az megpróbálta lefogni. A harapás miatt a rendőr karja vérezni kezdett. 

Alicja Kosnot végül sikerült kórházba szállítani, ám megállás nélkül üvöltözött a rendőrökkel, majd a kórház alkalmazottaival is. A fiatal nő a történtek után pontosan egy évvel, a huszadik születésnapján felelt a bíróság előtt. Semmit nem tagadott, azt mondta, a rengeteg alkohol miatt nem emlékszik a történtekre, de abban biztos, hogy nem tudta annyira erősen megharapni a rendőr karját, mert az anyja keze volt a szája előtt. 

A tárgyalás a jövő hónapban folytatódik. 

Rovatok