Index Vakbarát Hírportál

Katonai parádén szabadulhatott el a vírus Észak-Koreában

2022. július 3., vasárnap 15:06

Két év vírusmentesség után május 12-én ismerték el az észak-koreai hatóságok, hogy megjelent a Covid a távol-keleti országban. A fővárosban, Phenjanban meg nem nevezett számú pozitív esetre bukkantak.

Valamennyiüket a vírus omikron-változata fertőzte meg. A hivatalos bejelentés óta a 26 milliós országban 4,74 millió lázas esetet jelentettek, hangsúlyozva, hogy ennek csak a töredéke vírusfertőzött, és 73 ember halt meg, ami túlzóan alacsony számnak tűnik. Nyugati elemzők mindkét számot manipulatívnak tartják, amelynek célja, hogy az emberek éberségét fenntartsák, és minél kisebb politikai kárt okozzanak az adatok Kim Dzsongun politikájának.

Az észak-koreaiak többsége rettenetes szegénységben él, állandósult élelmiszerhiánnyal és gyalázatosan működő egészségügyi rendszerrel kell megküzdenie. Éppen ezek miatt nagyon valószínű, hogy a Covid-járvány ennél jóval magasabb halálozási aránnyal jár, csak ezt hivatalosan nem ismerik el.

Nemzetközi egészségügyi szervezetek világszerte felhívták a figyelmet arra, hogy a koronavírus tárgyak felszínén – ahogyan azt az észak-koreai propaganda állítja – nem terjed. Phenjan azt sulykolja, hogy a járvány a Dél-Koreából átküldött óriásballonok szállította, Kim-ellenes propagandaanyagokkal került északi területekre. A hatóságok gyakran a hagyományos gyógymódokat ajánlják a betegeknek.

Sci-fibe illő magyarázat a járvány megjelenésére

A központi állami média azt közvetíti az embereknek, hogy az Észak-koreai Járványmegelőzési Központ vizsgálatai szerint a dél-koreai határnál fekvő Ipho városában találtak fertőzési gócot. Állítólag egy katona és egy kisgyerek is megtapogatott „ismeretlen tárgyakat” áprilisban, majd mindketten belázasodtak. Esetükben az omikron-variánst mutatták ki.  

A járványmegelőzési központ éberségre szólította fel az embereket a szél útján, óriási ballonok segítségével délről érkező idegen tárgyakkal kapcsolatban, egyben kértek mindenkit, hogy ha ilyesmit találnak, azt haladéktalanul jelentsék. A jelentés nem tért ki, hogy mit is kell „idegen tárgyakon” érteni.

A léggömbös akciók az elmúlt időszakban látványosan csökkentek, mivel az előző liberális dél-koreai vezetés kezdeményezésére törvényben tiltották meg szórólapok északra juttatását. Viszont miután Kim Dzsongun is elismerte a járványt, egyre többen küldenek megint léggömböket északra, amelyek kosarába nemcsak Phenjan-ellenes szórólapokat, hanem most már fájdalomcsillapítókat és orvosi maszkokat is rejtenek. 

A két Korea kapcsolatai feszültek. Elsősorban azért, mert délen – amerikai nyomásra – azt sürgetik, hogy az északi vezetés hagyjon fel a rakétakísérletekkel és atomprogramjával, cserébe feloldanák velük szemben a nemzetközi gazdasági embargót. Phenjan ezt egyértelműen elutasítja.

A járvány hivatalos magyarázatai egyre furcsábbak. A hatóságok szerint a vírus beérkezhetett az országba havazással és a vándormadarakkal is. A járvány terjedésének megakadályozása érdekében pedig szigorúan megtiltották, hogy az emberek bemenjenek a tengerbe.

Akkor hogyan is terjedt a járvány ilyen gyorsan?

Egy dél-koreai elemző szerint a phenjani vezetés azt próbálja bebeszélni az embereknek, hogy a vírus az országba csempészett szórólapokkal, koszos amerikai dollárbankjegyekkel és más idegen tárgyakkal terjedt. Cheong Seong-Chang arra figyelmeztet, lehet, hogy Észak-Korea elkezdi majd egyenként lelövöldözni a léggömböket, erre azonban a dél-koreai határőrség vélhetően visszalő, ez pedig megnöveli egy fegyveres összecsapás lehetőségét a két ország között. 

Legutóbb 2014-ben lőttek le az északiak egy óriási ballont, amire válaszul délről visszalőttek. Szerencsére az incidensben senki sem sérült meg.

A mostani phenjani járványmesékkel akarják cáfolni azt a határozott nyugati feltételezést, hogy a vírus az után kezdhetett el terjedni a latorállamban, hogy idén januárban megnyitottak egy határátkelőt Kína felé, amelyen át elsősorban teherforgalmat bonyolítanak. A járvány pedig azt követően robbanhatott be igazán, hogy áprilisban megtartották a szokásos éves katonai parádét, amelyen több tízezren vettek részt a fővárosban.

Áprilisban először az országalapító Kim Ir Szen születésének száztizedik évfordulóján rendeztek hatalmas ünnepséget. Az egykori pártfőtitkár unokája, az ország jelenlegi vezetője, Kim Dzsongun a díszpáholyból köszöntötte a Phenjan főterén összegyűlt több tízezres tömeget. Bár a különböző felvonulások, koncertek, kiállítások mellett Észak-Korea ilyenkor szokta bemutatni legújabb fegyvereit is, azonban a katonai díszszemle ezúttal elmaradt. De nem kellett sokat várni a még nagyobb tömegeket vonzó rendezvényre.

Néhány nappal később ugyanis a fegyveres erők alapításának évfordulója alkalmából rendezett phenjani parádén megjelent a fegyverarzenál is, közötte betiltott interkontinentális ballisztikus rakétákat (ICBM) is bemutattak, amelyeket elsősorban nukleáris fegyverek szállítására terveztek. 

Sok elemző éppen ezért magát Kim Dzsongunt vádolja a járvány felgyorsulásáért, hiszen ő rendelte el a kötelező részvételt a dísszemlén, hogy az emberek jelenlétükkel bizonyítsák hűségüket a Kim-dinasztia iránt – írja összefoglalójában a Daily Mail.

(Borítókép:  Str / AFP)

 

Rovatok