Index Vakbarát Hírportál

Több mint 130 embert tartóztatott le egy hét alatt gyermekkereskedelem miatt

2022. július 5., kedd 14:38

Nagyszabású akciót tartott a Frontex a gyermekkereskedelem felszámolására, amelyben több mint 22 ezer rendőr vett részt, köztük Magyarországról is. Az előállítások mellett több mint száz új nyomozást is indítottak.

Több mint 130 embert tartóztatott le gyermekkereskedelem alapos gyanújával az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol, és további hatvanat sikerült azonosítani ugyanezzel a gyanúval – számolt be az MTI.

Az európai határellenőrző ügynökség, a Frontex által koordinált akció június 6. és 13. között zajlott.

A közel 22 500 rendőr bevonásával végzett műveletben mintegy 13 500 ingatlant is átkutattak, illetve közel kétszázezer járművet és egymillió embert ellenőriztek, több mint százezer dokumentumot vizsgáltak át.

Az ellenőrzések után több mint 220 hamis, a gyerekkereskedelmet segítő okmányt foglaltak le.

A hatóságok emellett több mint 11 130 kiskorút azonosítottak az emberkereskedelem és kizsákmányolás lehetséges áldozataként.

A közleményben megjegyezték, hogy az érintett gyerekek szexuális kizsákmányolásnak vannak kitéve, erőszakos koldulásra vagy más típusú bűnelkövetésre, akár kábítószer-kereskedelemre kényszerítik őket.

A gyermekeket emellett gyakran utasítják kényszermunkára, és nem ritka közöttük, akiket háztartások tartanak rabszolgaságsorban.

A gyermekkereskedelem felszámolását célzó műveletben

A Europol tájékoztatása szerint az előállítások mellett több mint száz új nyomozást indítottak a szerzett információk alapján.

Ha ön jogellenes vagy kiskorúakra káros tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló cikkünket, és használja a cikk végén található bejelentőfelületet!

Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

Rovatok