Index Vakbarát Hírportál

Marburg-járványtól, vagyis vérzéses láztól tart az Egészségügyi Világszervezet

2022. július 8., péntek 13:34

Ketten meghaltak a lázzal, hasmenéssel járó vírusfertőzésben.

Feltehetően Marburg-vírusban halt meg két ghánai – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO), melyről az Al Jazeera írt. 


A déli Ashanti régióban elhunyt betegeknek hasmenés, láz, hányinger és hányás voltak a tüneteik haláluk előtt, amely az Ebola-vírushoz hasonló fertőzésre utal, és a Ghánában végzett tesztvizsgálat is a vírusra pozitív eredményt mutatott.

Ugyan még egy szenegáli laboratóriumnak meg kell erősítenie a vizsgálatok eredményét, de ha a megbetegedések megerősítést nyernek, akkor ez már a második Marburg-járvány Nyugat-Afrikában. A vírus első esetét tavaly mutatták ki Guineában, de további eseteket akkor nem azonosítottak.

„Megkezdődtek az előkészületek, hogy egy esetleges járvány kitörésére azonnal tudjunk reagálni, mivel a vírusról és a fertőzésekről további vizsgálatok folynak” – közölte a WHO.

A Marburg-vírus a filovírusok közé tartozik, ahogyan az Ebola-vírus is, és szintén vérzéses lázat okoz. A kórokozó testnedvekkel terjed, a betegség pedig magas lázzal, izomfájdalmakkal, vérhányással és belső vérzésekkel jár. A vírust hordozó denevérfajt a kórokozó nem betegíti meg, azonban egyes majomfajokra, illetve ritkán, az emberre tovább terjedve súlyos betegséget okozhat. A betegség hirtelen kezdődik, magas lázzal, erős fejfájással és rossz közérzettel.

A WHO szerint a halálozási arány a vírustörzstől és az eset kezelésétől függően 24 és 88 százalék között változott a korábbi járványkitörések során.

Bár erre a vírusra nincsenek jóváhagyott vakcinák vagy vírusellenes kezelések, az orális vagy intravénás folyadékpótlás és a tünetek célzott kezelése javítja a túlélési arányokat – közölte a szervezet.

Rovatok