Index Vakbarát Hírportál

Állami segítséget kaphatnak a megroggyant német energiacégek

2022. július 8., péntek 12:07

Egy új törvénymódosítás értelmében állami tőkeinjekciót kaphatnak a hirtelen áremelkedés miatt megrendült energiacégek Németországban, amiről az Oroszországból érkező földgázszállítások csökkenése miatt rohamtempóban tárgyalt a parlament, a Bundestag. A javaslatot végül csütörtök este elfogadták.

A koronavírus-világjárvány első szakaszában szinte egyik napról a másikra a gazdasági csőd szélére került légitársaság, a Lufthansa megmentésének metódusát követve az új törvénymódosítás értelmében az állam az eddiginél jóval gyorsabban nyújthat anyagi segítséget az ország működéséhez elengedhetetlenül szükséges – az úgynevezett kritikus infrastruktúrához sorolt – energetikai vállalatoknak.

Az állam átmeneti időre tulajdonrészt is vásárolhat az ilyen cégekben, és akár a működtetés jogát is megszerezheti. A törvényben rövid távú stabilizációs intézkedéseknek nevezett műveletek nem csupán az energiaellátás fenntartását szolgálják, hanem azt is, hogy ne legyen azonnal áthárítva a fogyasztókra a drágulás miatt megnövekedett többletköltség – írja az MTI. 

Ha ezt mégsem lehet elkerülni, akkor két út lehetséges. Az egyik az úgynevezett árkiigazítási mechanizmus, amellyel az ágazat szereplői az érvényes tarifát felülírva érvényesíthetik áraikban az orosz gázszállítások visszafogásából eredő többletköltségeket.

A másik megoldás az árkiigazítási mechanizmus kiegyensúlyozott, „nettósított” változata. Ennek révén a többletköltségeket nem egyedül az orosz szállítások csökkentése miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok ügyfelei viselik, hanem az összes fogyasztó közösen, egy új illeték formájában.

Mindkét megoldás szigorú feltételekhez kötött és „egyelőre nem aktiválható”, de „rendelkezésre kell állniuk az eszköztárban, hogy a gázárak további emelkedése és a helyzet súlyosbodása esetén tudjunk cselekedni” – emelte ki a szövetségi gazdasági minisztérium az energiaellátás biztonságáról szóló törvény módosításáról kiadott közleményében.

Azt írták, az új eszközrendszer azt szolgálja, hogy fenntartsák az energiaszektor működését és megakadályozzák a válság más területekre való terjedését. Ha például csökken a gázimport, a gáz várhatóan jelentősen drágul a piacon, és ha az energiavállalatok nem tudják kifizetni a magas árakat, és így nem tudják teljesíteni a szerződéseiket, akár fizetésképtelenné is válhatnak, és összeomlásuk „komoly zavart” okozhat az egész gazdaságban, „az ellátási lánc mentén egészen a végfelhasználóig” – fejtette ki a minisztérium.

A kormány attól tart, hogy Moszkva az energiaválság elmélyítésének céljával teljesen leállítja a gázszállítást az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat 1 vezetéken a július 11-én kezdődő tíznapos karbantartás után. 

Ahogy arról korábban írtunk, Oroszország jelentősen csökkenteni kezdte a gázszállítást Európa különböző országaiba. 

Rovatok