Index Vakbarát Hírportál

Gyilkosa eredetileg nem is a japán miniszterelnököt akarta megölni

2022. július 9., szombat 11:49

A merénylő Abe Sinzót egy olyan szervezet tagjának hitte, ami lehet, hogy nem is létezik.

Az Abe Sinzó megölésével gyanúsított narai japán állampolgár, aki a haditengerészetnél eltöltött hároméves szolgálat után 2005-ben szerelt le, már első kihallgatásán beismerte tettét. Mint elmondta, nem Abe politikai nézeteivel volt problémája, hanem egy bizonyos szervezetre haragudott, és azt gondolta, a volt kormányfő tagja ennek a szervezetnek. A rendőség hozzátette: egyelőre nem tudják, létezik-e az a bizonyos szervezet.

A gyanúsított azt mondta a rendőrségnek, hogy 

eredetileg egy olyan vallási csoport vezetőjét akarta megtámadni, amelynek az édesanyja pénzt adományozott, ami miatt csődbe ment

− írta meg a Kyodo hírügynökség nyomozati forrásokra hivatkozva közzétett értesüléseit a Guardian

Közben a volt miniszterelnök holttestét visszaszállították Tokióba. Szombat reggel egy halottaskocsi, amely Abe holttestét feleségével, Akie-vel együtt szállította, elhagyta a kasiharai kórházat, ahol a volt miniszterelnököt kezelték, miután egy fegyveres hátulról rálőtt egy kampánybeszéd közben a nyugati Nara városában. A halottaskocsit később látták megérkezni Tokió Shibuja nevű külvárosában lévő rezidenciájához, miközben a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vezető tagjai fekete ruhába öltözve sorakoztak fel, hogy leróják kegyeletüket.

Temetését Július 12-én tartják a  politikus szülővárosában , Sindzsukuban, Jamagucsi prefektúrában.

Abe Sinzó Japán legfiatalabb államfője volt

A volt miniszterelnök éppen a Japán középső részén található Nara városában mondott kampánybeszédet, amikor váratlanul több lövés érte. Televíziós képsorokon látni lehet, hogy a volt kormányfő egyszer csak eszméletét vesztve összeesik, pillanatokkal később pedig a háttérben lévő rendőrök egy szürke pólós férfit kényszerítenek a földre, akit ekkor már lefegyvereztek.

A 67 éves Abét rögtön kórházba szállították, de ekkor már a szíve és a légzése is leállt. A narai kórház intenzív osztályának főorvosa, Fukusima Hidetada elmondta, hogy a politikus a két nyaki lövés mellett a szívén is megsebesült, halálát az erős vérzés okozta.

Később átkutatták a merénylő lakását, és további házi készítésű fegyvereket, valamint lehetséges pokolgép-alkatrészeket találtak.

Abe először 2006-ban lett miniszterelnök, ezzel 52 évesen Japán legfiatalabb kormányfője lett a második világháború után. Politikai botrányok, választási csalások gyanúja és a pártját érő vádak miatt a következő évben egészségügyi okokra hivatkozva azonban lemondott.

2012-ben ismét ő töltötte be a kormányfői tisztséget, amit egészen 2020-ig magáénak tudhatott; ekkor ismét betegség miatt mondott le, de továbbra is fontos szerepet töltött be a kormányzó Liberális Demokrata Pártban (LDP).

(Borítókép: Abe Sinzó 2020. augusztus 28-án. Fotó: Franck Robichon / Pool / Getty Images)

Rovatok