Index Vakbarát Hírportál

Szülővárosában helyezik végső nyugalomra a volt japán miniszterelnököt

2022. július 9., szombat 07:46

Kihirdették a pénteken meggyilkolt volt japán miniszterelnök temetésének időpontját. Egyelőre nem lehet tudni, Orbán Viktor részt vesz-e a búcsúztatón.

Július 12-én tartják a pénteken meggyilkolt Abe Sinzó volt japán miniszterelnök temetését – jelentette a Kijodo japán hírügynökség. Megjegyzendő, hogy a temetést a politikus szülővárosában, Sindzsukuban tartják Jamagucsi prefektúrában.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, egy kampányrendezvényen lőttek rá a korábbi japán miniszterelnökre, majd súlyos sérülésekkel kórházba vitték és órákon át küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni.

Abe Sinzó volt Japán történelmének leghosszabb ideig  hivatalban lévő miniszterelnöke , 2020 augusztusában mondott le. A politikus a jobboldali Liberális Demokrata Párt elnöke és az ország kormányfője volt 2006–2007 és 2012–2020 között. 2006-ban ő lett Japán legfiatalabb, háború utáni miniszterelnöke. Miniszterelnökségét  több botrány  is nehezítette, első kormányzása idején emiatt pártja súlyos vereséget szenvedett a 2007. júliusi felsőházi választásokon, és Abe Sinzó még az év szeptemberében fekélyes vastagbélgyulladás miatt lemondott.

Közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök is búcsúzott a politikustól.

Magyarország egy fontos barátját veszítette el. Isten nyugosztalja Abe Sinzó miniszterelnök urat!

– írta bejegyzésében a magyar kormányfő. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a miniszterelnök részt vesz-e a temetésen.

(Borítókép: Abe Sinzó 2020. augusztus 9-én. Fotó: Carl Court / Getty Images)

Rovatok