Index Vakbarát Hírportál

A Heathrow újabb járattörléseket rendelt el, ami tízezer utast érint

2022. július 11., hétfő 18:54

Nagy-Britannia legnagyobb repülőtere hétfőn többtucatnyi járat leállítását rendelte el a légitársaságoktól, ami több mint 10 ezer utas repülési tervét érinti.

Az induló járatot közül 48-at töröltek, az érkezők közül pedig 15-öt. A legtöbb járatot a British Airways törölte, amely már a nyári járatok 18 százalékát törli az erőforráshiány miatt. Erre hivatkozva a KLM nemrég szintén bejelentette járatai egy részének törlését.

A Heathrow induló járatai közül 36 angliai és európai járatot töröltek, köztük két-két dublini, edinburghi, glasgow-i és aberdeeni járatot. Ezek közül sok előre tervezett járattörlés volt. Ezenkívül a BA hosszú távú járatai közül a New York JFK-re és az Austinba induló járatokat törölték. A Virgin Atlantic az Austinba és Delhibe tartó járatokat törölte, míg az Air France a párizsi CDG-re induló járatát törölte. 

Az utasok nem kapnak kártérítést

A Heathrow szóvivője vasárnap este azt mondta: „a 3-as és az 5-ös terminálon holnap nagyobb utasszámra számítunk, mint amennyit a repülőtér jelenleg ki tud szolgálni, ezért a biztonságos működés fenntartása érdekében megkértünk néhány légitársaságot a 3-as és az 5-ös terminálon, hogy összesen 48 járatot vegyenek ki a menetrendből”.

Az érintett utasok nem jogosultak készpénzes kártérítésre, mivel a járattörlés oka a légitársaságok ellenőrzési körén kívül esik. Normális körülmények között remélhetik, hogy még aznap átfoglalják őket a Heathrow-ról induló más járatokra, de a Virgin Atlantic szerint a repülőtér arra kérte a légitársaságokat, hogy az utasok számának korlátozása érdekében ne kínáljanak aznapra alternatívákat. A Virgin Atlantic „jelentős biztonsági késéseket és a poggyászrendszer hétvégi meghibásodását” okolta a járattörlésekért – írja az Independent.

A Heathrow közölte az első negyedévre vonatkozó statisztikáját, miszerint 2022 januárja és júniusa között a repülőtér 26 millió utast fogadott. Ez kétharmada annak a 39 millió utasnak, akik 2019 ugyanezen hat hónapjában áthaladtak a Heathrow-n a koronavírus előtt.

Rovatok