Index Vakbarát Hírportál

Nem sikerült megakadályozniuk a fukusimai balesetet, 95 milliárd eurós kártérítést kell fizetniük

2022. július 13., szerda 10:41

Egy tokiói bíróság szerdán 95 milliárd eurós kártérítés megfizetésére kötelezte a Tepco japán áramszolgáltató vállalat négy korábbi vezetőjét, amiért nem sikerült megakadályozniuk a fukusimai atomerőműben 2011-ben történt balesetet – jelentette a helyi média.

Az ítélettel lezárult az a jogi eljárás, amelyet a Tepco részvényesei indítottak 2012-ben. Ez az első alkalom, hogy a csoport korábbi vezetőinek felelniük kell a Fukusima 1 erőműben történt katasztrófáért, amely egy hatalmas szökőár után következett be – írja az MTI.

Az erőmű üzemeltetőjeként a Tepco ellen a katasztrófa óta számos bírósági eljárást indítottak, például olyan lakosok, akiknek a sugárzás miatt el kellett hagyniuk a régiót, és ennek okaként nehéz körülmények közé kerültek. 

Három éve, 2019-ben első fokon felmentették a Tepco három korábbi vezetőjét a régióból evakuáltak által indított perben. Az ítélet ellen a civilek fellebbeztek. A korábban felmentett három vezető is a szerdán elítéltek között van.

Japán keleti partját 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg, és az azt követő szökőár súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőművet. A szökőár több mint 19 ezer ember halálát okozta a távol-keleti országban, a Fukusima 1 erőműben keletkezett kár és a nukleáris sugárzás veszélye miatt pedig több mint 160 ezer embert kellett kitelepíteni. Közülük több tízezren a mai napig nem térhettek vissza otthonukba.

Nemrég kezdték visszaengedni az embereket a katasztrófa következtében evakuált falvakba. 

Rovatok