Index Vakbarát Hírportál

Sok magyar kimaradhat a romániai népszámlálásból

2022. július 13., szerda 15:33

Egy héttel meghosszabbította a népszámlálás határidejét, és július 24-ig kitolta a személyes lekérdezéses szakaszt a romániai Országos Statisztikai Intézet. A Népszámlálás.ro erdélyi honlap ezzel kapcsolatban arra figyelmeztet, hogy így is akár százezer magyar maradhat ki a statisztikából.

A kolozsvári Közpolitikai Elemző Központ Egyesület által indított Népszámlálás.ro honlap arra figyelmeztetett szerdán, hogy az elmúlt hetekben nagyon lassan haladt a népszámlálás személyes lekérdezésen alapuló szakasza, és ebben a szakaszban a lakosságnak minimális lehetősége volt arra, hogy segítse az összeírás folyamatát. Most azonban újra lehetőség nyílik a még meg nem számolt lakosság aktív részvételére. Sok településen újra megnyitották ugyanis az összeírópontokat, ahol számlálóbiztos rögzíti a jelentkezők adatait. Ugyanakkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei és területi szervezeteinél is lehet jelezni, ha valahol még nem járt a számlálóbiztos. A szövetség irodái abban segítenek, hogy értesítik a jelzett lakcímnek megfelelő körzet számlálóbiztosát.

A honlap összesítése szerint kedvezőtlenül alakultak a számok a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben.

A nyilvántartásba nem vett lakosság sorában pedig megyénként akár több tízezer magyar nemzetiségű is lehet.

Hiányosak lehetnek az adatok

Amint a kampányban korábban többször elmondták: azoknak az adatait, akik létezésének nyoma van a különböző állami és szolgáltatói adatbázisokban, de akiket nem sikerült megszámolni, ezekből az adathalmazokból fogják beemelni a népszámlálás adatai közé. Az így pótolt adatok azonban már nem térnek ki az illető személy nemzeti és vallási identitására, anyanyelvére. Márpedig Romániában azokat a kisebbségeket illetik meg nyelvi jogok egy-egy településen, amelyek helyi aránya meghaladja a húsz százalékot. A népszámlálási hiányosságok akár azt is eredményezhetik, hogy egy-egy településen a küszöbérték alá süllyed a magyarság aránya.

A Népszámlálás.ro portálon közölt adatok szerint Temesváron a lakosság mintegy 45 százaléka, Szilágysomlyón mintegy 40, Kolozsváron 36, Marosvásárhelyen 30, Gyergyószentmiklóson 28, Csíkszeredában és Szatmárnémetiben pedig 26 százaléka még nincsen összeírva.

Romániában először szerveztek olyan népszámlálást, amely első szakaszában a családok maguk is kitölthették az interneten a kérdőívet. A május végén lezárult önkitöltéses szakaszban az ország becsült lakossága 46,8 százalékának az adatait sikerült összegyűjteni. Júniustól kérdezőbiztosok látogatják azokat a családokat, amelyek adatai korábban nem kerültek be, vagy hiányosan kerültek be a statisztikába – írta az MTI.

Rovatok