Index Vakbarát Hírportál

Az Egyesült Álamok kormánya kitart a globális minimumadó mellett

2022. július 17., vasárnap 05:51

Az Egyesült Államok kormánya minden lehetőséget kiaknáz annak érdekében, hogy törvénybe foglalja a globális minimumadót, még akkor is, ha a szenátusban demokratapárti ellenzésre is talált a megállapodás – nyilatkozta Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a világ legfejlettebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező országok (G20) pénzügyminisztereinek az indonéziai Bali szigetén rendezett találkozóján szombaton.

A kétnapos indonéziai esemény végén Janet Yellen úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy a G20-csoport pénzügyminiszterei annak ellenére jutottak egyetértésre sok égető kérdésben, hogy az Ukrajnában zajló orosz háború több nézeteltérést is szült köztük . Ez utóbbi eredménye, hogy a résztvevők nem adhattak ki közös nyilatkozatot a találkozó végeztével. 

Hozzátette, hogy az Egyesült Államok jelenlegi vezetése elkötelezett a közel 140 ország együttműködésével létrejött globális minimumadó bevezetése mellett, ami, a pénzügyminiszter szerint „igazán fontos globális kezdeményezés”.

Joe Manchin, az Egyesült Államok szenátusának demokratapárti tagja a héten adott hangot a globális minimumadót ellenző véleményének, emellett elmondta azt is, hogy nem támogatja a demokratapárti kezdeményezésű javaslatot.

Joe Manchinnak döntő szavazattal rendelkezik a szenátusban, ezért Janet Yellen hangsúlyozta, hogy a pénzügyminisztérium támogatná, hogy Joe Biden amerikai elnök végrehajtó intézkedést alkalmazzon, azaz elnöki rendeletet adjon ki a 15 százalékos társasági adó bevezetésére.

A pénzügyminiszter elmagyarázta, hogy az Egyesült Államok erősen ösztönözve érzi magát a rendelkezés előremozdítására, ugyanis azzal, hogy más országok már bevezették az adómegállapodást, amerikai vállalatok külföldi profitját adóztatják.

Az Egyesült Államok eközben hagyja veszni az ebből származó adóbevételt ahelyett, hogy azt saját maga szedné be

– fogalmazott a demokratapárti politikus.

Rovatok