Index Vakbarát Hírportál

Joe Biden azt mondta, hogy rákos

2022. július 21., csütörtök 10:25

Az amerikai elnök szerdán egy kampányrendezvényen azt mondta magáról, hogy rákos. A Fehér Ház azonban később azt állította, hogy az elnök pontatlanul fogalmazott.

Joe Biden a globális felmelegedésről beszélt szerdán Delaware-ben, nem messze a gyermekkori otthonától.

Azt mondta: a régióban több olajfinomító is működött, és emiatt nagyon nagy volt a környezetszennyezés már akkor is, majd ezután azzal folytatta:

Ezért van az, hogy nekem és egy csomó más embernek, akivel felnőttem, rákos megbetegedése van.

Biden szavai után elindult a találgatás a közösségi médiában, hogy ez most mit jelenthet. Nem sokkal később Andrew Bates, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy miről van szó: 

Joe Biden csak arra utalt a beszédében, hogy korábban nem melanoma típusú bőrrákja volt.

Erről már korábban is tudni lehetett, de a daganatokat még azelőtt eltávolították, hogy hivatalba lépett volna elnökként. Biden a fenti nyilatkozatban valóban jelen időben beszélt arról, hogy rákos, de az is igaz, hogy egy összetett mondat részeként tette ezt, és inkább általánosságban beszélt a betegségről, mint konkrétumként. 

Az amerikai elnök ettől függetlenül számos alkalommal elszólta magát azóta, hogy hivatalba lépett. A legutóbbi alkalommal már a súgógép sem segített neki, mert felolvasta annak használati utasításait a beszédben. 

(Borítókép: Joe Biden 2022. július 20-án. Fotó: Scott Eisen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)

Rovatok