Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump három órán át tétlenül nézte a Capitolium ostromát

2022. július 22., péntek 13:45

Donald Trump volt amerikai elnök 187 percig tétlenül figyelte, ahogy a hívei előtt elmondott beszéde után az emberek megrohamozzák az amerikai törvényhozás székhelyét, pedig megállíthatta volna az eseményeket. – Ezt mondta több szemtanú csütörtökön, a 2021 januárjában történt Capitolium elleni támadás kivizsgálására létrehozott kongresszusi különbizottság meghallgatásán.

Trump egy étkezőasztalnál ült, és a televíziót nézte, ahol élőben közvetítették a tavaly január 6-i eseményeket, miközben gyermekei és legközelebbi tanácsadói is hiába kérték, hogy vessen véget az erőszaknak – mondta Elaine Luria demokrata képviselő. A kongresszusi meghallgatáson az is elhangzott, hogy Trump legidősebb fia, Donald Trump Jr. is azt írta:

Azonnal el kell ítélnie ezt a hülyeséget. 

Trump Jr. ezt Mark Meadowsnak, a Fehér Ház akkori kabinetfőnökének írta, hozzátéve azt is, hogy apja teljes eddigi munkája veszhet kárba, ha rosszabb lesz a helyzet.

Donald Trump végül 187 perccel később reagált: egy videóüzenetben arra kérte az embereket, hogy térjenek haza. Adam Kinzinger, a különbizottság egyik republikánus képviselője szerint Trumpnak egyáltalán nem állt érdekében megfékezni a feldühödött embereket.

A tömeg meg akarta valósítani Trump elnök úr céljait – persze hogy nem lépett közbe

–  jegyezte meg Kinzinger.

Matthew Pottinger, Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának egyik helyettese, valamint Sarah Matthews, a sajtófőnök helyettese is szemtanúja volt az eseményeknek. A támadást követő órákban mindketten felmondtak. Matthews a meghallgatáson megjegyezte: ha az elnök bármit is akart volna mondani, azonnal megtehette volna, hiszen percek alatt össze tudták volna csődíteni a sajtót.

A meghallgatások a mostani ülés után szeptemberben folytatódnak. A hét demokrata párti és két republikánus képviselőből álló különbizottság egy éve vizsgálódik a támadás ügyében, és eddig több mint ezer tanút hallgatott meg, illetve több tízezer dokumentumot gyűjtött össze. 

A támadás ügyében eddig több mint 850 ember ellen emeltek vádat, és 325 beismerő vallomás született. 

Mint ismert: a Capitolium ostromában öten meghaltak, és sokan megsebesültek, köztük legalább 140 rendőr. Az események miatt késett Joe Biden elnök választási győzelmének hitelesítése. A zavargásokban részt vevők nagy része – miként Donald Trump is – nem ismerte el a republikánus elnök választási vereségét, és csalást emlegetve azt követelte, hogy ne hitelesítsék a választási eredményt.

Trump ismét jelöltetné magát 

Trump továbbra is népszerű a republikánus szavazók körében, és fontolgatja, hogy 2024-ben újraindul az elnökválasztáson. A politikus tagadja a felelősségét a 2021. január 6-i eseményekért, és továbbra is azt állítja: széles körű választási csalás miatt szenvedett vereséget a 2020-as elnökválasztáson.

Ugyanakkor egy felmérés szerint a különbizottsági meghallgatások kezdete óta a republikánusok között nőtt azok aránya, akik úgy gondolják: Trumpot legalább részleges felelősség terheli a támadás miatt.

Rovatok