Index Vakbarát Hírportál

Bocsánatért esedezett Elon Musk, aki barátja feleségével kavart

2022. július 25., hétfő 06:52

A világ egyik leggazdagabb emberék, Elon Musknak állítólag viszonya volt a Google társalapítójának, Sergey Brinnek a feleségével. A Teslát és a SpaceX-et alapító üzletember a hírek szerint térdre ereszkedve kért bocsánatot Brintől – írja a New York Post.

Elon Musk az év elején egy partin kért bocsánatot régi barátjától, mondták a Wall Street Journalnak az esetről jól informált források. Brin tudomásul vette Musk bűnbánó nyilatkozatát, de továbbra sem beszél vele rendszeresen, tették hozzá a források.

Miután Brin megtudta, hogy a felesége rövid ideig viszonyt ápolt Muskkal, januárban „kibékíthetetlen ellentétekre” hivatkozva beadta a válókeresetet – közölte a Wall Street Journal.

Musk és Shanahan kapcsolata állítólag egy Miamiban tartott rendezvény ideje alatt kezdődött decemberben – miután szeptemberben Musk és akkori párja, Grimes, azaz Claire Boucher három együtt töltött év után a szakítás mellett döntött.

2022 elején Shanahan és Brin házassága is feszült volt, többek között a lányuk gondozásával kapcsolatos problémák miatt, mondták a Journalnak a kapcsolatra rálátó emberek. Shanahan állítólag több mint 1 milliárd dollárt követel Brintől, többet, mint amennyire a házassági szerződés alapján jogosult – állítja a férfi jogi csapata.

Frissítés: Elon Musk tagadta, hogy viszonya lett volna Nicole Shanahannel, a Google társalapítójának, Sergey Brinnek a feleségével. A Tesla-vezér „totális baromságnak” nevezte a Wall Street Journal beszámolóját, írja a BBC.

(Borítókép: Elon Musk 2019. október 10-én. Fotó: Yichuan Cao / NurPhoto via Getty Images)

Rovatok