Index Vakbarát Hírportál

Meghalt az első majomhimlős beteg Spanyolországban

2022. július 29., péntek 21:03

Spanyolországban meghalt az első majomhimlővel fertőzött beteg – közölte az egészségügyi minisztérium pénteken.

A tárca tájékoztatásában nem közölt részleteket az elhunytról, de beszámolt arról, hogy eddig mintegy 4300 embernél igazolták a fertőzést a dél-európai országban, és közülük 120-an kerültek kórházba.

A fertőzöttek között 10 hónapos és 88 éves beteg is van. A vírus az ország minden tartományában megjelent, a legnagyobb mértékben Madridban és Katalóniában, 1600 és 1400 diagnosztizált esettel. 

A szaktárca kitért arra, hogy 3750 fertőzöttről rendelkeznek részletes információval, amelyből kiderült, hogy 82 százalékuk szexuális úton kapta el a majomhimlőt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár „rendkívüli helyzetet” eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.

Habár a majomhimlő már évtizedek óta jelen van Közép- és Nyugat-Afrika egyes részein, eddig nem okozott járványt az afrikai földrészen kívül. A hatóságok csak idén májusban figyeltek fel az európai, észak-amerikai és ázsiai fertőzési hullámokra.

Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország jelenleg, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, fekete himlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert a tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is.

A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.

Magyarországon eddig 33 igazolt majomhimlős esetet jegyzett fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A betegség általános tünetekkel – láz, hidegrázás, izomfájdalom, hátfájdalom, fejfájás, fáradtság –, illetve a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, majd 1-3 nappal e tünetek után bőrkiütések jelennek meg.

Arról, hogy mi is az a majomhimlő, hogyan terjed, mik a tünetei, illetve megelőzhető-e, ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. 

Rovatok