Index Vakbarát Hírportál

Navracsics Tibor: A kormány mindent megtesz azért, hogy megállapodjon az EU-val

2022. július 29., péntek 15:50

A magyar kormányon nem fog múlni az Európai Unióval történő megállapodás a helyreállítási és ellenálló képességi alapról (RRF) − közölte a területfejlesztési miniszter pénteken újságírókkal.

Navracsics Tibor azt mondta, a magyar kormány megállapodásra készül, mindent megtesz az érdekében, és nem rajta fog múlni, ha elmarad a megállapodás − közölte az MTI. 

A tárcavezető jelezte: nyitottak minden javaslatra, és nem tartotta kizártnak, hogy lesznek még jogszabály-módosítások.

Elmondta azt is, hogy az Európai Bizottság (EB) részéről nem találkoztak olyan kéréssel, hogy Magyarország csatlakozzon az európai uniós ügyészséghez; a miniszter ezt a felvetést nem tartotta eleve elutasítandó dolognak, nyitottan állnak ehhez a kérdéshez is.

Mozog az elvárásrendszer

Navracsics Tibor a megállapodást a bizottság akaratától tette függővé. Megjegyezte, a bizottsággal történő tárgyalások során sok esetben „mozog az elvárásrendszer”.

A miniszter 98,8 százalékra becsülte a megállapodás valószínűségét. Kitért arra is, hogy várhatóan még idén dönteni kell arról, Magyarország igénybe veszi-e az RFF hitelrészét.

Navracsics Tibor szakpolitikai szempontokból a hitelfelvétel mellett érvelt, mert szerinte a magyar helyreállítási terv jó, versenyképesebbé teszi Magyarországot. A hitelfelvétel kondíciói is jobbak, mint a piaci feltételek − mutatott rá.

Szólt arról is, hogy a magyar kormánynak augusztus 22-ig kell válaszolnia az EB-nek a jogállamisággal kapcsolatos aggályokra. Elmondta, az EB saját nyilvántartása szerint Magyarország közel sem tartozik a legkorruptabb uniós tagállamok közé.

Még nincs jele annak, hogy következménye lenne a tusnádfürdői előadásnak

Navracsics Tibor elmondta, hogy az operatív programokért felelős Elisa Ferreira uniós biztos szerint is felgyorsultak a tárgyalások Magyarországgal az utóbbi hetekben, jó ütemben haladnak.

A miniszter azt mondta, bízik abban, hogy nem lesz semmi akadálya a partnerségi megállapodás aláírásának és az operatív programok pozitív elbírálásának.

Arra a kérdésre, befolyásolja-e a tárgyalásokat Orbán Viktor hétvégi, Tusnádfürdőn elmondott beszéde, Navracsics Tibor közölte: nem találkozott még annak konkrét jelével, hogy ennek következménye lenne.

A beszéddel kapcsolatos személyes véleményét firtató kérdésre a politikus azt mondta: teljesen mindegy, mit gondol róla, azért van itt, hogy az uniós forrásokról tárgyaljon, és a területfejlesztést irányítsa.

(Borítókép: Navracsics Tibor. Fotó: Bődey János / Index)

Rovatok