Index Vakbarát Hírportál

Egy német nő kidobta a háza első emeletéről két gyermekét

2022. július 29., péntek 14:03

Saarbrückenben egy 38 éves nő a háza első emeletéről dobta ki egy- és hároméves gyermekét. Hároméves kislánya meghalt.

A nő, miután kidobta az ablakon két gyermekét, maga is leugrott az emeletről, azóta kómában van. Falk Hasenberg rendőrségi szóvivő elmondta: a zuhanás az udvarra körülbelül öt méter volt.

A hároméves kislány olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy még aznap este meghalt a kórházban. 

Csodával határos módon az egyéves gyermek túlélte

Egyéves kistestvére szinte sértetlen maradt. Az anya is túlélte, de még nem tért magához. A hozzátartozók egész éjszakán át tartó kihallgatása azonban olyan egyértelmű képet adott, hogy a nő ellen gyilkossági kísérlet és emberölés miatt indult nyomozás.

A szomszédok közvetlenül a bűncselekmény előtt hívták ki a rendőrséget, mert a házból hangos gyermek- és női sikolyok hallatszottak – írja a Bild.

A 38 éves nő állítólag a Frankfurt melletti Sulzbachból származik, a szüleit látogatta meg Saarbrückenben. A rendőrség szóvivője már az éjszaka arról számolt be, hogy „a nőnél pszichés szükségállapotra utaló jelek vannak”.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható, 116-123-as vagy 06 (80) 20-55-20-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ha bajban van vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36 (80) -20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu/

Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu/

Rovatok