Uniós és amerikai kérésre a koszovói kormány visszakozott, és átmenetileg elhalasztotta az új szabályok érvényesítését, amelyek arra kényszerítették a szerb területeken élőket, hogy szerb rendszámtábláikat koszovóira cseréljék.
A rendelkezés augusztus 1-jén nulla órakor lépett volna hatályba.
Előző nap azonban a Koszovóban élő szerb nemzetiségűek elbarikádozták az utakat, és fegyverropogással tiltakoztak.
Az EU-val és az Egyesült Államokkal folytatott konzultációkat követően Pristina egy hónappal elodázta a szabályok bevezetését – jelentette a BBC.
Koszovó 2008 februárjában egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét – csaknem egy évtizeddel azután, hogy egy véres háborút követően elszakadt Szerbiától, amelyet a NATO-bombázások késztettek jobb belátásra.
A koszovói szerb és a többségében albán lakosság közötti feszültségek nem csillapodtak.
A II. világháború után a szerbek Koszovó lakosságának csaknem egynegyedét alkották, arányuk ma az 1,8 millió lakosú országban becslések szerint alig másfél százalékra zsugorodott.
Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét az ENSZ-tagországok valamivel több mint fele – köztük Magyarország az elsők között, még 2008-ban – elismerte. Tavalyelőtt szeptemberben Izrael volt a 97. ország, amely elismerte a Vajdaság státuszához hasonló egykori szerb tartomány szuverenitását.
Románia – az erdélyi párhuzam miatt – nem tartja független köztársaságnak Koszovót.
Belgrád és szövetségese, Moszkva természetesen szintén nem hajlandó elismerni a függetlenséget, mint ahogy maguk a Koszovóban élő szerbek sem békéltek meg azzal, hogy fővárosukat immár Pristinának nevezik.
Az északi, többségben szerb területeken élő mintegy ötvenezer lakos mind a mai napig a szerb hatóságok által kiadott rendszámtáblákat használja, és nem hajlandó alárendelni magát a koszovói intézmények döntéseinek.
A koszovói kormány új előírásai – beleértve a szerb rendszámtáblák koszovóiakra való cseréjét – vezetett az összecsapásokhoz.
A NATO feszültnek nevezte a helyzetet, mivel szerb nemzetiségűek százai teherautókat, tartálykocsikat és más járműveket parkoltak le a Szerbiával közös, két kulcsfontosságú határátkelőhely közelében, amelyeket emiatt le kellett zárni.
A védelmi szövetség által Koszovóban vezetett misszió, a KFOR – amelynek parancsnoka tavaly október óta Kajári Ferenc vezérőrnagy – bejelentette: kész beavatkozni, „ha a stabilitás veszélybe kerül”.
Megtesznek mindent, hogy „lehűtsék a kedélyeket, és az ott élők számára fenntartsák a békét és a biztonságot” – erősítette meg Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.
A magyar kontingens jelenlegi létszáma meghaladja a 400 főt – válaszolta az Index kérdésére a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya. A magyar katonák „nem kerültek kirendelésre rendfenntartás céljából a kérdéses eseménnyel kapcsolatban”, és az incidens sem érintette őket.
A magyar zászlóalj a KFOR parancsnok harcászati tartalék erőinek része, ezért gyakorlatilag folyamatosan készenlétben áll „a biztonságos környezet és a szabad mozgás biztosítása érdekében” – írta a HM.
A lövöldözés egyébként szerb területen történt, a koszovói rendőrség szerint azonban nem érkezett jelentés sérültekről.
A pristinai amerikai nagykövet, Jeffrey Hovenier Brüsszellel egyetértésben arra kérte a koszovói kormányt, hogy harminc nappal halassza el a rendszámtáblákról szóló határozat alkalmazását, amit Koszovó elfogadott.
A haladék után a feszültség enyhülésére számít Aleksandar Vučić szerb elnök is.
A Koszovó és Szerbia közötti torzsalkodás ellenére a két fél elkötelezte magát az EU által támogatott párbeszédre és a régi problémák tisztázására.
Az ezredforduló előtt, 1998-ban és 1999-ben csúcsosodó koszovói konfliktusban a helyi albánok a Szerbiára és Montenegróra zsugorodó kis-Jugoszláviával álltak szemben. Összecsapásuk széles körű nemzetközi figyelmet kapott, és csak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, a NATO-nak a beavatkozása zárta le.
Az akkor még Szerbiához tartozó tartományban Ibrahim Rugova, az albánok vezetője 1989-ben erőszakmentes tiltakozási politikát indított az autonómia megszüntetése ellen, amellyel kihirdethették volna saját függetlenségüket.
A később háborús bűnösnek nyilvánított Slobodan Milošević akkori szerb államfő és a koszovói szerb kisebbség tagjai ugyanakkor már régóta tiltakoztak az ellen, hogy a muszlim albánok demográfiai ellenőrzésük alá vontak egy olyan területet, amelyet a szerbek szentnek tartottak.
Koszovó tudniillik a szerb ortodox egyház székhelye, valamint a szerbek 1389-es rigómezei vereségének és a törökök feletti, 1912-es szerb győzelemnek a helyszíne.
A két etnikum között fokozódott a feszültség. A nemzetközi közösség ódzkodott a kérdéssel foglalkozni, ami Rugova radikális albán vetélytársainak a malmára hajtotta a vizet.
Azzal érveltek, hogy követeléseiket nem lehet békés eszközökkel teljesíteni. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg, az UÇK (Ushtria Çlirimtare e Kosovës) 1996-ban alakult meg. Az elkövetkező két évben megsokasodtak a szerb rendőrök és politikusok elleni támadások.
Az UÇK akciói 1998-ban gyakorlatilag fegyveres felkelésnek minősültek. A szerb különleges rendőrség, végül a jugoszláv fegyveres erők megpróbálták visszaállítani az ellenőrzést a térség felett. A rendőrség, a félkatonai csoportok és a hadsereg által elkövetett atrocitások miatt albán menekülthullámok indultak el, így a helyzet a nemzetközi médiában is nagy nyilvánosságot kapott.
Az úgynevezett kontaktcsoport – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország és Oroszország informális koalíciója – tűzszünetet, a jugoszláv és szerb erők koszovói kivonását, a menekültek visszatérését és a nemzetközi megfigyelők korlátlan belépését követelte.
Milošević, aki 1997-ben lett Jugoszlávia elnöke, beleegyezett a követelések többségének teljesítésébe, de nem hajtotta végre őket.
Az UÇK a tűzszünet alatt újra felfegyverezte magát, és támadásba lendült. A jugoszláv és szerb erők kíméletlen ellentámadással válaszoltak, amely etnikai tisztogatásba torkollott. A Biztonsági Tanács elítélte a túlzott erőszakot, fegyverembargót rendelt el, de az erőszak folytatódott.
A diplomáciai tárgyalások 1999 februárjában kezdődtek a franciaországi Rambouillet-ben, de nem sokkal később megszakadtak. Ezt követően, március 24-én a NATO légicsapásokat indított szerb katonai célpontok ellen. Megtorlásul a jugoszláv és szerb erők elűzték a koszovói albánok zömét. Több százezer ember települt át Albániába, Macedóniába és Montenegróba. A NATO hadjárata tizenegy hétig tartott, és végül Belgrádra is kiterjedt, ahol jelentős károk keletkeztek a szerb infrastruktúrában.
Júniusban a NATO és kis-Jugoszlávia békemegállapodást írt alá, amely körvonalazta a csapatkivonást és a közel egymillió albán nemzetiségű, valamint a tartományon belül további félmillió kitelepített hazatérését.
A szerbek többsége elhagyta Koszovót, az ott maradt szórvány ellen időnként támadást intéznek.
Az ENSZ békefenntartó erőket telepített Koszovóba, amely szintén az ENSZ igazgatása alá került.
(Borítókép: Erkin Keci / Anadolu Agency / Getty Images)