Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták egy vallási közösség tagjait kémkedés gyanújával

2022. augusztus 1., hétfő 19:16

Iránban letartóztatták a bahái vallási közösség több tagját Izrael számára végzett kémkedés gyanújával – közölte hétfőn az iráni hírszerzésre hivatkozva az IRIB állami televízió.

A csoport a gyanú szerint egy „cionista szervezetnek” dolgozott, és Izrael megbízásából bizalmas információkat gyűjtött, továbbított. Ezenfelül hittérítő tevékenységet végzett óvodákban és iskolákban. A hatóságok kezére került gyanúsítottakról kevés egyéb információt hoztak nyilvánosságra, annyit azonban sejteni, hogy iráni állampolgárokról van szó – írja az MTI.

A bahái vallás Isten, a vallások és a kultúrák sokszínűségének egységét hirdeti. A közösséget Iránban alapították a tizenkilencedik században. Az iráni síita hatalom szerint a hitük az iszlám eretnek kinövése, sőt, egyenesen izraeli „kémnek” tekinti őket, mert a bahái közösség központja az izraeli Haifában van. Irán legfőbb politikai és vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah 2013-ban fatvában (vallásjogi határozatban) arra figyelmeztette  az irániakat, hogy tartsák magukat távol a betiltott bahái közösség tagjaitól.

A hetekben egy belga és egy svéd állampolgárt is őrizetbe vettek az iráni hatóságok Izrael javára végzett kémtevékenység vádjával. Az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat már több tucat kettős állampolgárt és külföldit vett őrizetbe az utóbbi években többnyire kémkedés és egyéb, nemzetbiztonsággal kapcsolatos vádakkal. Egyes jogvédők szerint ennek az a célja, hogy az iszlám köztársaság engedményeket csikarjon ki más államoktól. Teherán ugyanakkor tagadja, hogy politikai célokból venne őrizetbe embereket.

Rovatok