Index Vakbarát Hírportál

Megszületett az ítélet a Londonban megölt magyar lány ügyében

2022. augusztus 1., hétfő 20:19

Egy londoni bíróság 22 év börtönbüntetésre ítélte a 64 éves román férfit, aki megölte a 20 éves Akom Ágnest tavaly az angol fővárosban.

Akom Ágnes tavaly május elején tűnt el Londonban, a keresés után már csak a holttestét találták meg. Gyanúsítottként egy akkor 63 éves, Neculai Paizan nevű román férfit vettek őrizetbe a rendőrök, aki később, tavaly augusztusban tagadta bűnösségét a bíróságon.

Az ügyben végül idén júliusban született meg az ítélet. A londoni rendőrség beszámolójában az olvasható, hogy július 19-én a bíróság kimondta a férfi bűnösségét. Akkor a büntetésről még nem döntöttek, ez egy héttel később történt meg:

akkor Neculai Paizant életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Az ítéletben azt is előírták, hogy a férfi még jó magaviselet esetén is legkorábban 22 év múlva szabadulhat.

A rendőrségi beszámoló szerint a tárgyaláson Neil John főnyomozó azt mondta: együttéreznek a magyar lány családjával és barátaival, akiknek „nemcsak a veszteséget kellett elviselniük, hanem a gyilkosság részleteivel is meg kellett birkózniuk a tárgyaláson”.

Tényleg szörnyű volt az az erőszakosság, amivel Paizan végrehajtotta ezt a támadást Ágnes ellen. Jobb nem is gondolni arra, amit a lány elszenvedhetett 

– mondta a nyomozó.

Hozzátette azt is: még mindig nem egyértelmű, hogy a férfi miért gyilkolta meg a lányt, de abból, ahogyan a tett elkövetése után megpróbálta elrejteni a bűnjeleket, látszik, hogy előre kitervelte a gyilkosságot. A nyomozó ezenkívül arról is beszélt, hogy a lány „kiszolgáltatott” volt vele szemben,

és ezt a kiszolgáltatottságot a férfi egyértelműen kihasználta, visszaélt vele, és végül meg is gyilkolta a lányt. 

A lány maradványait végül 2021. június 14-én találták meg és azonosították. Később a halottkémi vizsgálat megállapította, hogy a lányt legalább húsz alkalommal erősen fejbe ütötték egy nehéz tárggyal.

Megszólalt a volt párja, van egy közös gyerekük

A brit The Sunnak az ítélethirdetés napján nyilatkozott a lány volt párja is, aki azt mondta: Ágnes  egy új élet reményében ment Angliába Magyarországról, és hogy van egy közös gyermekük is, aki jelenleg nevelőszülőknél van. A lány nem sokkal a halála előtt egy levelet neki, de az már befejezetlen maradt.

A szerelmem volt, a fiam édesanyja, a társam és a legjobb barátom. Hogyan fejezzem be ezt a levelet nélküle? 

– mondta a lány volt párja. 

Furcsa hátterű férfi a gyilkos

Mindeközben a román gyilkosról a DailyMail szerint kiderült, hogy bár ő maga egy lepukkant konténerházban lakott London Brent nevű kerületében (ott követte el a gyilkosságot is), emellett van egy 700 ezer font (átszámítva: körülbelül 334 millió forint) értékű ingatlanja is a szintén Londonban található Notting Hillen.  

A gyilkosról azt is tudni lehet még, hogy betonkeverő-sofőrként dolgozott építkezéseken.

Rovatok