Index Vakbarát Hírportál

Szakértő: Moszkvának nem Ukrajna ellen van szüksége rakétákra

2022. augusztus 2., kedd 08:07

Új cirkálórakétát állít hadrendbe Oroszország, amely a NATO védelmi rendszerét is képes áttörni. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője szerint erre a fegyverre Moszkvának nem Ukrajna ellen van szüksége.

Majdnem ezer kilométer hatótávolsággal rendelkeznek a Cirkon rakéták, amelyeket elősorban arra fejlesztettek ki, hogy a NATO légvédelmi-és rakétavédelmi rendszereit áttörje – mondta Resperger Isván ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője. A 9 méter hosszú és 60 centiméter átmérőjű rakéta olyan sebességre képes, ami emberi szemmel felfoghatatlan.

A rakéta 9 Mach sebességre képes. Ezt azt jelenti, hogy óránként 11 ezer, illetve másodpercenként 3 kilométert képes megtenni. Ezzel szemben a NATO rendszerei viszont olyan rakéták elfogására alkalmasak, amelyek 1 kilométer per másodperc sebességgel haladnak. Vagyis a Cirkon ennél háromszor nagyobb sebességgel tudja áttörni a rendszert

– fogalmazott az ezredes az InfoRádiónak.

Ezeket a hiperszonikus, manőverező robotrepülőgépeket hajókra, tengeralattjárókra telepítik, és nagyjából egy 200 kilotonnás nukleáris töltetet, vagy 400 kiló robbanóanyagot képesek célba juttatni. Resperger István szerint az oroszok elsősorban az amerikai part menti sávokba – 500 kilométerre – szeretnék eljuttatni az akár 60-70 Cirkon rakétával felfegyverzett hajóikat, hogy onnan stratégiai célpontokat tudjanak megsemmisíteni. 

Erre a fegyverre tehát nem Ukrajna ellen van szüksége Oroszországnak – emelte ki az ezredes. Úgy véli, Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is szeretné azt hangsúlyozni az Egyesült Államoknak, hogy Oroszország katonai nagyhatalom. A gazdasági szankciók ellenére pedig tovább haladnak előre Donbászban, csapatokat csoportosítanak át Harkivhoz és Herszonhoz, és a világ számos pontján tartanak hadgyakorlatokat. 

Resperger István hozzáteszi, az oroszok most a flotta feladatait határozzák meg, ezzel egyértelműsítve, hogy a világ óceánjain a legnagyobb fenyegetést a világra és a Oroszországra az Egyesült Államok jelenti. 

Vlagyimir Putyin a haditengerészet szentpétervári felvonulásán jelentette be, hogy hadrendbe állítják a Cirkon rakétát. A parádét megelőzően aláírt új tengeri doktrináról az orosz elnök elmondta, aktivizálják a tengerészetet, és megnövelik az Északi Flotta, a határőrizetet felügyelő szövetségi biztonsági szolgálat, valamint az orosz nemzeti gárda harci képességeit a világ óceánjain, mivel a NATO Oroszország határai felé tört, ezt pedig Moszkva elfogadhatatlannak tarja.

Az ezredes ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy Oroszország több mint 37 ezer kilométer hosszú partszakasszal rendelkezik, és különösen fontos számára az északi tengerekben a globális felmelegedés miatt kiaknázhatóvá vált kőolaj-és földgázmezők.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin részt vesz a haditengerészeti felvonuláson Szentpéterváron,  2022. július 31-én. Fotó: Stringer / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok