Index Vakbarát Hírportál

Kanadai vadászgépek járőröznek Romániában

2022. augusztus 4., csütörtök 15:10

A kanadai légierő nyolc CF–188 Hornet típusú harcászati elfogó harci repülőgépe érkezett járőrszolgálatra és közös gyakorlatozásra Romániába, küldetésük megkezdése alkalmából csütörtökön rendeztek díszszemlét a Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogălniceanu légi támaszponton.

A román védelmi minisztérium szerint a hat kanadai vadászgép a román légierő F–16-osaival és MiG–21 Lancerjeivel közösen teljesít majd NATO-parancsnokság alatt megerősített járőrszolgálatot a következő négy hónapban, másik két Hornet pedig a NATO-szövetségesek által rendezett hadgyakorlatokon vesz részt ebben az időszakban.

A kanadai vadászgépek üzemeltetését mintegy 180 tagú kiszolgálószemélyzet látja el. A kanadai pilóták már hatodik alkalommal vállalnak szerepet a romániai légi járőrözésben, korábban pedig az erdélyi Aranyosgyéres katonai repülőterén gyakorlatoztak román kollégáikkal – írja az MTI .

A mostani közös misszió a román és a kanadai légierő együttműködési képességének javítását, reakciósebességük és elrettentő képességük növelését szolgálja, a kanadai vadászgépek Romániába vezénylése a NATO műveleti képességének biztosítását szolgálja a keleti szárnyon, és a védelmi szövetség egységét és eltökéltségét jelzi válaszképpen a biztonsági helyzet kihívásaira.

Rovatok