Index Vakbarát Hírportál

Új információkat derítettek ki a tudósok a majomhimlőről

2022. augusztus 4., csütörtök 05:49

A majomhimlő vírusa napokig, sőt hetekig is stabil maradhat a hűtött élelmiszereken és a vízben, derül ki az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériumának (DHS) Tudományos és Technológiai Igazgatóságának jelentéséből.

A majomhimlő továbbra is gyorsan terjed a világon, és egyre több halálesetet kapcsolnak össze vele az egészségügyi hatóságok. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szerint július 29-ig több mint 22 485 megerősített fertőzést jelentettek világszerte. Majdnem mindegyik olyan országban történt, ahol korábban nem jelentettek majomhimlős eseteket.

A tudósok még sok mindent nem tudnak a járványról, többek között azt sem, hogy miért most kezdett terjedni, amikor a betegség történelmileg Nyugat- és Közép-Afrikában endémiás maradt. Ugyanakkor egyre jobban megértik a betegség természetét, és a DHS tudományos és technológiai jelentésében, amelyet nemrég tettek közzé, rengeteg részletet ismertettek.

A jelentés egyik része arról értekezik, hogy mit tudunk a majomhimlővírus környezeti stabilitásáról – más szóval arról, hogy mennyi ideig képes a szervezeten kívül túlélni. A tanulmány szerint 

a majomhimlő „napokig vagy hetekig élhet a vízben, a talajban és a hűtött élelmiszereken”.

A beszámoló nem tudott pontos választ adni arra, hogy a vírus mennyi ideig maradhat fenn a felületeken, de a CDC szerint volt már példa arra, hogy 15 nappal azután találták meg az élő vírust, hogy a beteg már elhagyta az otthonát.

A CDC hozzátette: a himlővírusok, mint például a majomhimlő, különösen sötét, hűvös, száraz környezetben képesek túlélni az ágyneműben, a ruházatban és egyéb felületeken. Az olyan porózus anyagokon, mint az ágynemű és a ruházat, hosszabb ideig megélhetnek az élő vírusok, mint az olyan nem porózus anyagokon, mint a műanyag, az üveg vagy a fém, közölte az igazgatóság.

Ami a fertőtlenítést illeti, a DHS jelentése szerint július elején még nem volt adat, amely bizonyította volna a leggyakoribb fertőtlenítőszerek hatékonyságát a majomhimlővírus ellen, de a fehérítőszer általában ajánlott az újonnan megjelenő vírusok ellen. A jelentés szerint a vaccinia vírussal – a majomhimlő közeli rokonával – végzett tesztek azt mutatják, hogy a Virkon, a Dettol és a Sanytex fertőtlenítőszerek hatékonyak.

Összegzésképp elmondható, hogy bár a szexuális érintkezés jelentős szerepet játszott a betegség terjedésében, 

a majomhimlő fertőzött tárgyakon, például ruházaton keresztül is terjedhet, de közvetlen érintkezés, a testnedvekkel való érintkezés, a légúti váladékkal való érintkezés és az intim érintkezés, például a szex, a csók és az ölelés útján is

 – közölte a CDC. Emellett a várandós nők is átadhatják a vírust a magzatnak. Plusz a fertőzött állatoktól is elkaphatják a vírust az emberek.

A majomhimlő alapvető szaporodási száma vagy R-értéke a becslések szerint 0,57 és 0,96 között mozog, bár a maximális érték 1,25 volt, jegyezte meg a DHS. A vírus R-száma arra utal, hogy egy-egy fertőzött személy hány embert fertőz meg. A jelenlegi járvány R-értéke azonban nem ismert. Úgy gondolják, hogy a majomhimlő terjedési aránya az idők során nőtt, jegyezte meg a Newsweek cikke.

(Borítókép:   Arun SANKAR / AFP)

Rovatok