Index Vakbarát Hírportál

Ítélet született Kevin Spacey ügyében, milliókat kell fizetnie

2022. augusztus 5., péntek 11:23

Kevin Spacey-t arra kötelezték, hogy közel 31 millió dollárt (12 milliárd forintot) fizessen a Kártyavár című sorozatot gyártó Media Rights Capital (MRC) produkciós cégnek az állítólagos szexuális visszaélések miatt.

A 63 éves színész karrierje magasan szárnyalt, amikor 2017-ben olyan vádak láttak napvilágot, amelyek szerint korábban szexuálisan zaklatott és egyes esetekben bántalmazott fiatal férfiakat. Az MRC nem sokat gondolkodott, azonnal kirúgta őt, és kiírta az utolsó évadból, amelyet 13-ról 8 epizódra rövidítettek. A cég belső vizsgálatot is folytatott az ügyben, amely során öt stábtag felkerült a Spacey-t visszaéléssel vádoló férfiak listájára.

A cég szerint Spacey szerződésszegést követett el helytelen magatartásával, és magánbíráskodás keretében kártérítési pert indított vele szemben. Húsz tanúvallomás meghallgatása után egy választott bíró Spacey ellen döntött, és arra kötelezte, hogy fizessen az MRC-nek 29,5 millió dollár kártérítést, emellett neki kell állnia a 1,5 dolláros perköltséget és ügyvédi költséget, írja a Bloomberg.

Spacey tiltakozott az ítélet ellen, arra hivatkozva, hogy az olyan állításokon alapult, amelyeknek semmi közük az MRC-nek végzett munkájához. A Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróság azonban elutasította Spacey érvelését.

A döntőbíró megállapította, hogy Spacey magatartása az MRC-vel kötött színészi és vezető produceri megállapodásainak „lényeges megszegését jelentette”.

Elégedettek vagyunk a bíróság döntésével

– mondta Michael Kump, az MRC ügyvédje.

A színész ellen májusban emeltek vádat a brit hatóságok négyrendbeli szexuális zaklatás miatt.

Ha ön jogellenes vagy kiskorúakra káros online tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló cikkünket, és használja a cikk végén található bejelentőfelületet!

(Borítókép: Kevin Spacey színész 2022. július 14-én elhagyja az Old Bailey Központi Büntetőbíróságot Londonban. Fotó: Karwai Tang / Getty Images)

Rovatok