Index Vakbarát Hírportál

Vészjósló üzenet érkezett Pekingből, nem lehetünk nyugodtak

2022. augusztus 10., szerda 17:11

Kína befejezte a Tajvan körül tartott hadgyakorlatot, azonban nem kecsegtet túl sok jóval a pekingi vezetés által aláírt dokumentum. Ugyan enyhülni látszik a feszültség a térségben, de lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend.

Peking bejelentette, hogy befejezi a Tajvan körüli hadgyakorlatokat, azonban a további „kiképzés és háborús felkészülés” folytatódik – írja a GuardianA bejelentés szerint „hatékonyan tesztelték a csapatok integrált közös harci képességeit”, ugyanakkor ígéretet tettek arra, hogy figyelemmel kísérik a Tajvani-szorost, rendszeresen járőröznek a térségben, és harcra készen állnak.

A lap szerint ezt azután jelentette ki Kína, hogy egy fontos dokumentumban megerősítette: erőszakot alkalmaz Tajvan ellen, ha nem tudja „békés eszközökkel” átvenni az irányítást.

Minden erőnkkel azon leszünk, hogy elérjük a békés újraegyesítést, de fenntartjuk magunknak a lehetőséget, hogy minden szükséges intézkedést megtegyünk

–  olvasható a dokumentumban. A Tajvan-kérdés és Kína újraegyesítése az új korszakban címet viselő hivatalos dokumentum kimondja: „Nem szabad megengednünk, hogy ez a probléma generációról generációra szálljon”.

A dokumentum szerint a haderő bevetése „kényszerítő körülmények között alkalmazott utolsó eszköz” lenne, és nem irányulna „tajvani kínai honfitársainkra”. A dokumentum szerint „az egyesülés az egyetlen módja annak, hogy elkerüljék, hogy Tajvant egy másik ország megszállja”.

Kína múlt csütörtökön, Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatása után kezdett hadgyakorlatokat a sziget körül. A manőverek hat helyszínen zajlottak Tajvan környékén, és a kínai hadsereg éleslőszert is használt, valamint rakétákat lőtt át a sziget fölött. A hadgyakorlat eredetileg vasárnapig tartott volna, azonban a kínai hadsereg keleti parancsnoksága hétfőn azt közölte, hogy folytatják a gyakorlatozást, és elsősorban a tengeri hadviselésre és tengeralattjáró-elhárító műveletekre fognak összpontosítani.

Bár Kína többször tartott hadgyakorlatokat a Tajvani-szorosban az elmúlt években, a jelenlegihez hasonló átfogó műveletre még nem került sor. Tajpej blokádnak minősítette Kína tevékenységét, és Caj Ing-ven elnök felelőtlenségnek nevezte, hogy Peking „szándékosan emelte a katonai fenyegetés szintjét”.  Antony Blinken  amerikai külügyminiszter is kifogásolta Kína „teljességgel aránytalan reakcióját” Pelosi látogatására.

Rovatok