Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun győzelmet hirdetett a koronavírus fölött

2022. augusztus 11., csütörtök 08:11

Kim Dzsongun kihirdette Észak-Korea győzelmét a koronavírus felett, és elrendelte a májusban bevezetett összes járványügyi intézkedés feloldását – számolt be róla csütörtökön a helyi média.

Észak-Korea nem kommunikált transzparens módon arról, hogy hányan fertőződtek meg az országban, mindenesetre július 29-e óta egyáltalán nem számolt be újabb esetről, a nemzetközi segélyszervezetek szerint azonban a tesztelési képességei korlátozottak – írja a CNN.

Miközben Kim Dzsongun feloldotta az összes járványügyi korlátozást, azt is kijelentette, hogy Észak-Koreának fenn kell tartania az „erős és acélos járvány elleni védekezést, valamint nem szabad hagynia, hogy lankadjon a figyelem a globális egészségügyi vészhelyzet végéig” – közölte az állami hírügynökség.

Bár egyes elemzők szerint a diktatórikus ország csak arra használta fel a járványt, hogy még szigorúbb ellenőrzés alá vonhassa a társadalmat, Kim Dzsongun győzelmi nyilatkozata azt vetítheti előre, hogy az ország hajlandó enyhíteni a határzárakon és helyreállítani a korlátozások által sújtott kereskedelmet. Észak-Korea hivatalos adatai szerint mindössze 74 ember vesztette életét a járványban, ami „példátlan csoda” más országok adataihoz képest.

A fertőzöttek helyett csak a lázas betegekről számoltak be

A koronavírus-esetszámok jelentése helyett Észak-Korea a lázas betegek számát közölte csak: ez a szám május 15-én tetőzött 392 ezer esettel. Ez arra késztette az egészségügyi szakértőket, hogy felhívják a figyelmet a valószínűleg elkerülhetetlen válságra. A WHO kétségbe vonja Észak-Korea járványra vonatkozó beszámolóit, múlt hónapban pedig azt nyilatkozta, független adatok hiányában az ország helyzete valószínűleg nem javul, hanem romlik. 

Kim Dzsongun annak ellenére hirdetett teljes győzelmet, hogy az országnak nincsen hivatalos oltási programja. Az ország ehelyett a lezárásokra és a „hazai gyógyszeres kezelésekre” esküszik. Országszerte intenzív orvosi ellenőrzéseket végeznek, az intézkedések között pedig szerepel a határterületeken gyűjtött víz napi ellenőrzése is – tette hozzá. 

Kim Dzsongun is áteshetett a betegségen

Kim Dzsongun nővére arról nyilatkozott, hogy maga az észak-koreai vezető is szenvedett a betegség olyan tüneteitől, mint a láz, és a dél-koreai szórólapokat tette felelőssé a járvány kitöréséért. 

Hiába volt súlyos beteg, magas lázzal, egy pillanatra sem tudott lefeküdni, mert végig azokra az emberekre gondolt, akikről gondoskodnia kellett a járványhelyzetben 

– részletezte a nővére.

Rovatok