Index Vakbarát Hírportál

Átadtak egy magyar állami támogatásból épült óvodát a székelyföldi Kommandón

2022. augusztus 11., csütörtök 14:18

Magyar állami támogatással épült óvodát adtak át csütörtökön Székelyföld egyik legkeletibb településén, Kommandón.

A római katolikus egyház által 125 millió forintból felépített, 340 négyzetméter alapterületű épület két óvodai csoportnak ad otthont, ugyanakkor szabadidőközpontként is működik és nyári táborok szervezését is lehetővé teszi.

Az óvodaavatón mondott beszédében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára megemlítette: a Budapesttől mintegy nyolcszáz kilométerre fekvő Kommandó egykor határvidék volt, „őrizte a hazát, a nemzetet és a gyönyörű hegyvidéket”. Úgy vélte, hogy az új létesítmény is a közösség őrző szerepét erősíti. Általa őrizhetik a gyermekek a nyelvet, a kultúrát és a keresztény hitet.

Az államtitkár a békesség megőrzését tekintette a kor legfontosabb parancsának.

Látjuk, mi történik a világban, sokan hogyan próbálnak háborút szítani. Annak azonban mindig a pusztulás, a szomorúság és a szenvedés a következménye

 – jelentette ki. Hozzátette: meg kell őrizni a békességet a közösségben, a családban, valamint az egyházak és nemzetek között is.

A kommandóiak nevében Kocsis Béla polgármester mondott köszönetet a magyar kormánynak a többfunkciós létesítményért, amely – mint fogalmazott – egyaránt szolgálja az egyházat és a közösséget.

A háromszéki település az egykor itt székelő határőrkommandóról kapta a nevét. A tengerszint fölötti több mint ezerméteres magasságban fekvő, hegyvidéki faluban mintegy ezren élnek, a lakosság 94 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.

Rovatok