Index Vakbarát Hírportál

A Sajó halott, azonnal újra kell éleszteni

2022. augusztus 11., csütörtök 18:40

Továbbra is kérdéses az élővilágát szinte teljesen elveszített Sajó jövője. Sok időbe telhet, amíg a folyóba visszatér az élet. A szakemberek azonnali cselekvésre szólítottak fel – írja az Új Szó.

A közeli szideritbányából kiáramló magas vas-, mangán-, szulfát- és arzéntartalmú szennyvíz környezeti katasztrófát okozott, még sok időre és még talán annál is több pénzre van szükség ahhoz, hogy a Sajó vize ismét biztonságban legyen – figyelmeztetnek a szakértők.

Idén nyáron már többször is az érdeklődés középpontjába került a Szlovákián és Magyarországon is keresztülfolyó Sajó vize. Május közepén arról érkezett hír, hogy a Sajóba ömlő szennyvízben az arzénkoncentráció négyszázszorosa az európai határértéknek. Júliusban a Rozsnyói Regionális Közegészségügyi Hivatal a vízminőség javulásáról számolt be, hozzátéve, hogy néhány mintában jelentősen magasabb a mangán szintje az elfogadhatónál. Még ugyanebben a hónapban a szlovák kormány rendkívüli állapotot hirdetett a helyzetre való tekintettel.

Az elmúlt hónapokban több óvintézkedést is hozott a szlovák környezetvédelmi és gazdasági minisztérium, de a helyzet továbbra is aggasztó, ezért gyors cselekvésre lenne szükség – jelezték a szakavatottak.

A Vasércbányák Állami Vállalat vezetőivel, valamint a miskolci egyetem szakembereivel szerdán végre elindult egy olyan folyamat, mellyel reményeink szerint hamarosan véget vethetünk ennek a szomorú állapotnak. Az egyetem szakemberei a szennyezett vízzel eláraszott bánya Gabriella-vájatában hajtottak végre egy mélyvízi drón segítségével olyan felméréseket, aminek köszönhetően hamarosan megkezdhetjük a vízzel teli járatok és vájatok feltérképezését. Ezekre a lépésekre azért van szükség, hogy végleges megoldást találhassunk a szennyezett bányavíz kiáramlására és annak semlegesítésére

– nyilatkozta a lapnak Rastislav Trnka, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke.

„Hihetetlen, hogy a környezetvédelmi minisztérium öt hónap alatt sem tudott megoldást találni a helyzetre, abban viszont biztos vagyok, hogy ha egy Pozsonyhoz vagy más nyugat-szlovákiai városhoz közeli folyó került volna ilyen állapotba, jóval hamarabb cselekedtek volna” – fűzte hozzá Rastislav Trnka.

A szennyezett vízből és az abból az elmúlt hónapok során kialakult, nedves salakra hasonlító anyagból mintákat vételeztek szerdán, a miskolci szakemberek pedig egy távirányítású, víz alatti drónnal vizsgálták meg az elárasztott bányavájatokat.

A szerdai merülés során nagyjából 70 méteres mélységbe küldtük le a drónt, hogy felmérjük az akna állapotát, az ott található vízminőséget, a látási viszonyokat, az elakadási lehetőségeket és minden olyan tényezőt, amelyek a nagyobbik drónnak problémákat jelenthetnek. Az első merülés sikeres volt, és ha megegyezünk a helyi hatóságokkal és az illetékesekkel, egy nagyobb víz alatti robot segítségével hajszálpontos, háromdimenziós képet készítünk a bányáról, hogy meghatározzuk a folyóba áramló szennyeződések forrását

– nyilatkozta Papp Richárd Zoltán, a miskolci egyetemmel szorosan együttműködő Unexmin Georobotics szakembere.

Hozzátette: a helyiek szerint az elmúlt években olyan anyagok kerültek be a bányába, melyek a bányavájatokba beáramló tiszta csapadékvízzel keveredve szennyezővé válnak, a szennyeződés pedig a kifolyásokon át a Sajóba ömlik. „Ha sikerül megtalálni a szennyeződés forráspontjait, akkor vagy kiemelnénk, vagy pedig kármentesítő anyagokkal semlegesítenénk őket. Ha sikerül időben megkapni az engedélyeket, a folyamatot néhány napon belül le tudjuk bonyolítani” – jelezte Papp Richárd Zoltán.

Az Új Szó arról is írt, hogy a környezetvédelmi minisztérium által megbízott szakemberek néhány száz méterrel feljebb, egy magasabban fekvő bányavájatból szivattyúzták a vizet. Peter Zitnan, a Vasércbányák Állami Vállalat igazgatója arról beszélt: a szivattyúzással a föld alatt összegyülemlett víztömeget próbálják eltávolítani, hogy az ne áramoljon tovább azokba a bányavájatokba, melyekben a szennyeződés található. A kiszivattyúzott vizet pedig folyamatosan ellenőrzik, így az állítása szerint semmiféle veszélyt nem jelent a folyóvizekre és a bennük található élővilágra.

„A szivattyúzással tehát nemcsak a föld alatti bányavájatokat szabadítjuk fel a felgyülemlett víztömegtől, hanem a Sajó vizét is megtisztítjuk, ugyanis a kiszivattyúzott víz a patakból néhány kilométerrel lejjebb a Sajó medrébe kerül” – jelentette ki Peter Zitnan.

(Borítókép: A Sajó Henckó községnél 2022. május 17-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok