Index Vakbarát Hírportál

Madárrajjal ütközött a Wizz Air Budapestre tartó gépe, vissza kellett fordulnia

2022. augusztus 22., hétfő 20:59

A Wizz Air közölte: azért kellett visszafordulnia egy Budapestre tartó járatuknak, mert felszállás közben madaraknak ütközött a gépük.

A légitársaság Airbus A320-as gépe vasárnap este közlekedett volna az Eindhoven–Budapest útvonalon, 178 utassal a fedélzetén. A holland sajtóban már korábban is megjelent egy híradás arról, hogy a gép madarakkal ütközött felszálláskor, és emiatt a felszállás után vissza kellett fordulnia, és le kellett szállnia.

Az utasokat végül leszállították a gépről, a járművet pedig megvizsgálták. A történtek miatt egy másik, Valenciából érkező gép sem tudott landolni Eindhovenben, az a repülő végül a rotterdami reptéren szállt le. 

A Wizz Air a Telexnek nyilatkozva megerősítette, hogy valóban igaz a holland sajtóban megjelent hír. Azt írták:

a madarakkal való ütközéskor megrongálódtak a gép gumiabroncsai, ezért döntött a pilóta a leszállás mellett.

Hozzátették azt is, hogy a mérnökeik azonnal megkezdték a gép javítását, de azt csak hétfőre tudták befejezni, és emiatt a járat indulását hétfő este fél 6-ra kellett áttenniük. Erről az utasokat sms-ben és e-mailben tájékoztatták, mindeközben pedig 

az utasoknak a köztes időben a földi kiszolgálószemélyzet szállást foglalt, és intézte a szállításukat is […] a járat átütemezése miatt önállóan foglalt szállás- és egyéb költségek visszatérítését az érintett utasok a Wizz Air felületein vagy ügyfélszolgálatánál tudják igényelni a számlák másolatának bemutatásával

– írta a Wizz Air a Telexnek.

A légitársaság ellen nemrégfogyasztóvédelmi eljárás indult Magyarországon. Ezzel kapcsolatban a vállalat hétfő este küldött közleményt az Indexnek, amelyben azt írták: mindent megtesznek azért, hogy a szabályozásokat betartsák, és közreműködnek a vizsgálat lefolytatásában.

(Borítókép: Andrew Boyers / Reuters)

Rovatok