Index Vakbarát Hírportál

Feljelentették Kelemen Hunorékat a Diszkriminációellenes Tanácsnál

2022. augusztus 25., csütörtök 09:05

Dan Tanasa, a Románok Egyesüléséért Szövetség Maros megyei képviselője feljelentette az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál Kelemen Hunort és Zakariás Zoltánt, mert szerinte az RMDSZ két politikusa egyetértőleg nyilatkozott Orbán Viktor egyesek által „rasszistának” nevezett tusnádfürdői kijelentéseiről.

Dan Tanasa Facebook-oldalán azt írta: elítéli, hogy a román kormány idegengyűlölet és antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja nem reagált Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes és Zakariás Zoltán, az RMDSZ képviselőjének nyilatkozatára.

Tanasa szerint Orbán Viktor Tusványoson elmondott beszédében rasszista diskurzust terjesztett, ezt pedig az RMDSZ-es politikusok támogatták. Úgy látja, a két politikus hozzáállása egyenértékű a bűnrészességgel, és ismét bizonyítja a mérgező jellem képmutatását, amelyet a Liberális Nemzeti Párt támogat.

Kelemen Hunor korábban a Maszolnak elmondta: nem tartja rasszistának vagy putyinistának Orbán Viktor beszédét. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar miniszterelnök szavait a kontextusában kell értelmezni, nem pedig kiragadni onnan. Kiemelte: régóta ismeri a magyar kormányfőt, ezért ki meri jelenteni, hogy „Orbánban egy cseppnyi rasszizmus nincsen”.

Zakariás Zoltán augusztus 21-én nyilatkozott egy román televíziós műsorban. Szereplését a következő kommentárral osztotta meg Facebook-oldalán: „Én ott voltam Orbán Viktor tusványosi beszédén, hallottam, mit mondott a nemzet miniszterelnöke, így nyugodt szívvel állíthatom: világos, tiszta beszéd volt, mentes mindenféle szélsőségtől és rasszizmustól.

Dan Tanasa állítása szerint a román kormánypártok felületesen kezelik az európai értékek és az emberi jogok tiszteletben tartását.

Minden demokratikus társadalomban marginalizálni kell a rasszizmus, intolerancia, idegengyűlölet és szeparatizmus támogatóit, hogy az európai értékekkel és emberi jogokkal összhangban megvédjük a szociális biztonságot

– zárta posztját Tanasa.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor beszéde „náci szöveg” volt

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke „náci szövegnek“ nevezte a magyar kormányfő tusványosi beszédét.

Korábban ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze az ellenzéki pártok és politikusok véleményét Orbán Viktor Tusnádfürdőn mondott gondolatairól.

Rovatok