Index Vakbarát Hírportál

Ideiglenesen szabadlábon marad a terrorizmussal vádolt pakisztáni kormányfő

2022. augusztus 25., csütörtök 17:47

A bíróság csütörtöki döntésének értelmében a hónap végéig óvadék ellenében szabadlábon marad a terrorizmussal vádolt Imrán Hán volt pakisztáni miniszterelnök.

A döntés szeptember 1-jéig nyújt védelmet a népszerű politikusnak, akit azután gyanúsítottak meg terrorizmussal, hogy egy hét végi beszédében megfenyegetett több rendőrt és egy bírónőt is, mert állítása szerint a rendőrök őrizetbe vették és megkínozták egy közeli munkatársát – írja az AP hírügynökség. 

A döntés következtében átmenetileg enyhülnek a rendőrség és az exkormányfő hívei közötti erőszakos összecsapások miatti aggodalmak. Az áprilisban bizalmatlansági szavazással megbuktatott kormányfő nagygyűléseket szervez, és előrehozott választásokat követelve kíván visszatérni a hatalomba. A kormány közlése szerint a választásokat a tervezettnek megfelelően, jövőre tartják meg.

A terrorizmussal kapcsolatos ügyekben döntő bíróság épülete előtt Imrán Hán csütörtökön kijelentette, hogy soha senkit nem fenyegetett meg. Úgy vélte, az ellene felhozott terrorvádak politikailag motiváltak, mert Sahbaz Saríf miniszterelnök kormánya tart az ő növekvő népszerűségétől – írja az MTI. Hán leváltása óta sorra szervezi a tömegmegmozdulásokat, hogy nyomást gyakoroljon a Saríf-kormányra.

Jogászok szerint a kormányfőre akár tizennégy évi börtön is várhat, ha a bíróság bűnösnek találja. Egyelőre nem tudni, mikor kezdődik az ellene induló per. A politikust emellett pénzmosással, illetve törvénytelen pártfinanszírozással – amerikai, indiai és európai állampolgárok adományainak elfogadásával – is gyanúsítják.

Rovatok