Index Vakbarát Hírportál

Van olyan ország, ahol rosszabb a helyzet, mint Ukrajnában – állítja a WHO vezetője

2022. augusztus 27., szombat 11:08

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz elárulta, hogy nem tud pénzt küldeni éhező rokonainak Etiópia háború sújtotta Tigray régiójába.

„Sok rokonom van ott. Szeretnék nekik pénzt küldeni, de nem tudok” – mondta Tedrosz Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója és hozzátette, „azt sem tudom, hogy ki halt meg, és ki él”.

Az etiópiai Tigray régió fővárosát ért légicsapások pénteken négy embert öltek meg, köztük két gyermeket. A háború 2020-as kezdete óta a régió el van vágva a külvilágtól, nincs áram és telefon. Az internet és a banki szolgáltatások szintén elérhetetlenek.

Etiópia kormányát azzal vádolták, hogy segélyblokádot vezetett be a régió ellen, ami akadályozta a létfontosságú szállítmányokat – írja a BBC.

A „rasszista” világ nem veszi komolyan Etiópiát

Több tízezer civil halt meg, és millióknak van sürgős élelmiszersegélyre szüksége. A Világélelmezési Program szerint Tigray 5,5 millió lakosának csaknem fele súlyos élelmiszerhiányban szenved.

A harcok ezen a héten újultak ki, miután hónapokig nyugalom uralkodott a tigriai erők és az etióp kormány között márciusban kötött tűzszünetet követően, amely lehetővé tette a segélyek eljuttatását.

Tedrosz Gebrejeszusz, korábbi etióp egészségügyi miniszter nem először szólalt meg a háborúról. Szerdán azt mondta, hogy a helyzet rosszabb, mint Ukrajnában, és azt sugallta, hogy a globális reakciók közötti különbség mögött rasszizmus áll.

Rovatok