Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, miről beszélgetett Orbán Viktorral a horvát elnök

2022. szeptember 1., csütörtök 20:59

Zoran Milanovic, Horvátország elnöke Koprivnicán egy új iskola megnyitóján az INA-botrány mellett arról is mesélt, hogy nemrégiben miről beszélgetett Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

„Megdöbbentő és aggasztó számomra, hogy az INA-ban egy olyan üzleti modellt alkalmaztak, amely a szervezett rablás minden jellemzőjét hordozza. Ez a legrosszabb ügy, amit valaha láttam” – jelentette ki az államfő.

Ahogy korábban az Index is megírta, a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a rendőrséggel közösen indított akcióban szombaton öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, köztük Damir Skugort, az INA földgáz-kereskedelmi ágazatának igazgatóját.

A hét elején Davor Filipovic horvát gazdasági miniszter két évre visszamenőleg az INA horvát olajipari vállalat gázüzletére vonatkozó összes szerződés felülvizsgálatát kérte.

Milanovic – aki szerint az ügy a Nemzetbiztonsági Tanácsra tartozik – azt is elmondta, az INA nem volt téma közte és Orbán Viktor között. Mint ismert, a magyar miniszterelnök az elmúlt hetekben Horvátországban nyaralt, egyik este pedig a horvát elnökkel vacsorázott.

Amikor beszélgettünk, nagyobb dolgok kerültek szóba, például Oroszország és a háború. Gyerekes lettem volna, ha Hernádi Zsoltról kezdem el faggatni őt

jegyezte meg a horvát államfő.

Ez utóbbira azért kérdezhettek rá a horvát újságírók, mert a Mol elnök-vezérigazgatójával szemben a horvát ügyészség korábban elfogatóparancsot adott ki. Az USKOK 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen, mert szerintük a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek.

(Borítókép: Zoran Milanovic. Fotó: Simon Dawson / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok