Index Vakbarát Hírportál

Visszafordíthatatlan a kínai társadalom elöregedése

2022. szeptember 1., csütörtök 12:01

Kínában az új házasságkötések száma tavaly az eddigi legalacsonyabb szintre zuhant, ami a demográfiai trendek változásának jele. A kínai társadalom elöregedését nem tudták visszafordítani: a 2030-as évekre a mai munkaképes korú népesség rohamosan csökkenni fog.

A polgári ügyek minisztériuma által nemrég közzétett adatok szerint 2021-ben mintegy 7,6 millió házasságot jegyeztek be. Ez a legalacsonyabb szám 1985 óta, mióta a házasságkötésekre vonatkozóan a Nemzeti Statisztikai Hivatal nyilvántartást tesz közzé.

A házasságkötési ráta – vagyis az 1000 főre jutó házasságkötések száma – 5,4-re esett vissza, ami szintén új mélypont, és ez az arány a Bloomberg szerint csaknem a felére csökkent az egy évtizeddel ezelőtti arányhoz képest.

30 éves koruk előtt nem házasodnak a nők

A kínai gazdaságra az emberek elöregedése és a születések számának csökkenése is nyomást gyakorol. A központi bank egyik tanácsadója márciusban arra figyelmeztetett, hogy a népesség száma valószínűleg idén tetőzik. Közel 1 milliárd fős a munkaképes korú népesség, amely az elmúlt négy évtizedben döntő szerepet játszott az ország gazdasági felemelkedésében, az ENSZ előrejelzései szerint a 2030-as években számuk rohamosan csökkenni fog, és az évszázad végére majdnem kétharmadával zsugorodik.

A házasságkötések csökkenése a születési ráta zuhanásával együtt valószínűleg a fiatalok számának csökkenésének tudható be. Hiába lazítottak a népességszabályozáson, a születésszám csökkenése részben a kínai egygyermekes politika eredménye, amely az 1980-as évektől 2016-ig tartott. A népszámlálási adatok szerint

a 20 és 50 év közötti lakosok száma az egy évtizeddel ezelőtti 674 millióról 2020-ra 597 millióra csökkent.

Sokan a világ más részein tapasztalható tendenciákkal összhangban a házasságkötési és gyermekvállalási terveket is elhalasztják, többek között azért, mert a gyermeknevelés költségei emelkednek, és a világjárvány továbbra is bizonytalanságot okoz. Jiangsu tartományban például az első házasságot kötő nők átlagéletkora a 2010-es 23,8 évről 2020-ra közel 30 évre ugrott.

(Borítókép: Kínaiak egy pekingi parkban. Fotó: Yan Cong / Bloomberg / Getty Images Hungary)

Rovatok