Index Vakbarát Hírportál

Amerika több mint egymilliárd dollár értékű katonai felszereléssel segítené Tajvant

2022. szeptember 3., szombat 10:46

Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, hogy 1,1 milliárd dollár értékben katonai felszerelést adna el Tajvannak.

Az amerikai külügyminisztérium által is támogatott csomag hajók ellen bevethető, Harpoon típusú rakétát is tartalmazna 355 millió dollár értékben. Emellett Tajvan levegő-levegő, illetve levegő-felszín támadásra alkalmas Sidewinder rakétákat is kapna 85,6 millió dollár értékben, valamint 665,4 millió dollárral támogatnák a szigetország felderítési célú radarprogramját – tájékoztatott a Pentagon alá tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA).

Ez a fegyverüzlet nagy veszélybe sodorja a kínai–amerikai kapcsolatokat, illetve a Tajvani-szoros békéjét és biztonságát

– fogalmazott közleményében Liu Peng-ju, Kína washingtoni nagykövetségének szóvivője, aki válaszlépéseket helyezett kilátásba Kína részéről.

Az amerikai kormányzat tajvani és amerikai törvényhozókkal konzultálva dolgozta ki a csomagot.

Laura Rosenberger, a Fehér Ház illetékese közleményében kiemelte: Kína fokozza a nyomást Tajvanon, katonái egyre nagyobb számban vannak jelen a szigetország körül, és Peking igyekszik megváltoztatni a status quót a Tajvani-szorosban, ezért az Egyesült Államok minden szükséges eszközt megad Tajvannak az önvédelemhez.

A Pentagon tájékoztatása szerint a bejelentett csomag nem változtatja meg a katonai egyensúlyt a térségben. Egy névtelenül nyilatkozó külügyi szóvivő úgy látja: a tervezett fegyverüzlet célja a tajvani hadsereg modernizálásának és védelmi képességei fenntartásának segítése.

A cél a béke és a biztonság fenntartása

A tajpeji védelmi minisztérium köszönetet mondott Washingtonnak, és megjegyezte: Kína közelmúltbeli provokatív tevékenységei komoly fenyegetést jelentenek a szigetországra nézve. Peking Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatását követően napokig hadgyakorlatozott a térségben.

Az amerikai fegyverek segítenek Tajvannak, hogy szembenézzen a kínai katonai nyomással, a legfőbb cél a térség békéjének és biztonságának fenntartása

– áll az amerikai védelmi minisztérium közleményében.

A fegyverüzlet megvalósulásához a kongresszus hozzájárulása is szükséges, demokrata és republikánus források szerint az ügyben konszenzus van.

Rovatok