Index Vakbarát Hírportál

A koronavírus is sújtja Ukrajnát

2022. szeptember 4., vasárnap 19:17

Ukrajnában a koronavírus újabb hulláma indult el – közölte vasárnap Ihor Kuzin országos tiszti főorvos.

„A fertőzöttek számának növekedése figyelhető meg, ami az őszi hullám kezdetét jelzi” – mondta a szakember az Ukrinform hírügynökségnek nyilatkozva. Hozzátette, hogy egyre több fertőzöttet és beteget regisztrálnak, a múlt héten mintegy 9100 új eset volt, mostanra már 11 500.

A tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy a kórházban kezelésre szoruló fertőzöttek száma is megugrott. Két hete hozzávetőleg 2600 pácienst ápoltak koronavírushoz köthető tünetekkel az ország egészségügyi intézményeiben, számuk mára 3100-ra gyarapodott.

Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter már augusztus elején felhívta a figyelmet az esetszámok növekedésére, bár akkor még úgy fogalmazott, hogy a helyzet nem vészes. Hetente 30-40 százalékkal növekszik a fertőzöttek száma – tette hozzá.

Ukrajnában az utóbbi négy hétben a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint 44 291 fertőzöttet és 149 halálesetet regisztráltak. A járvány kitörése óta több mint ötmillió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 116 634-en hunytak el a kórban.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, percről percre frissülő vasárnapi hírfolyamunkat itt találja.

Rovatok