Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mikor lesz II. Erzsébet temetése

2022. szeptember 10., szombat 13:40

A királynőt szeptember 19-én fogják végső nyugalomra helyezni a windsori Szent György-kápolnában. Három napig lesz felravatalozva a londoni parlamentben.

A következő tíz napban szigorú protokoll szerint fognak zajlani az események. A különböző eshetőségekre számtalan terv készült. II. Erzsébet halála után a London Bridge Operation nevű terv lépett életbe, amely arra az esetre szólt, ha az uralkodó (mint az történt) rövid betegség után hal meg. 

Ennek értelmében amint lecsukták a királynő szemeit, Károly lett az új király. Bár a koronázás csak később lesz, ez azért van így, mert a történelemben a király nélküli időszakokban rendre trónviszályok törtek ki. Ezután testvérei kezet csókoltak neki. Ezután Sir Christopher Geidt, a királynő személyi titkára egy titkos, zárt telefonvonalon felhívta a miniszterelnököt, és a London Bridge is Down (a London Bridge leomlott) kóddal közölte a hírt. 

A Külügyminisztérium Globális Reagálási Központjából, amely a fővárosban, közelebbről meg nem nevezett helyen működik, a hír eljut az Egyesült Királyságon kívüli 15 kormányhoz, ahol a királynő egyben államfő is, valamint a Nemzetközösség 36 másik nemzetéhez, amelyek számára az atomkorszak hajnala óta szimbolikus arcként szolgál.

A közvéleményt ezután értesítették a halálhírről.

Mivel a királynő Skóciában, a Balmoral-kastélyban halt meg, ezután az Operation Unicorn nevű terv lépett életbe. Ennek értelmében napokra lebontva ezek az események fognak történni a temetésig, amiről a Guardian számolt be:

Szeptember 10., szombat

A királynő koporsója Balmoralban marad.

Szeptember 11., vasárnap

Az Egyesült Királyság országaiban a kihirdetések várhatóan egyidejűleg, délben lesznek Edinburgh-ban, Cardiffban és Belfastban. A királynő koporsóját várhatóan halottaskocsival szállítják a Balmoralból az Edinburgh-i Holyroodhouse-palotába.

Szeptember 12., hétfő

Felvonulást tartanak a Royal Mile-on az edinburgh-i St. Giles-székesegyházhoz.

A Westminster-székesegyházban részvétnyilvánításra kerül sor. A király az elkövetkező napokban látogatásokat tesz Skóciában, Walesben és Észak-Írországban. 

Szeptember 13., kedd

A királynő koporsóját várhatóan Londonba szállítják, és a Buckingham-palotában helyezik el. Londonban megtartják az ünnepélyes felvonulás próbáját.

Szeptember 14., szerda

Ekkor lesz az első nagy szertartás Londonban, amikor a királynő koporsóját ágyúhintón viszik a Buckingham-palotából a Westminster Hallba, a parlament legrégebbi épületébe. A Westminster Hallban tartott rövid szertartáson várhatóan a királyi család tagjai is részt vesznek. A koporsót felravatalozzák, és várhatóan több százezer ember vonul majd el előtte, hogy lerója kegyeletét a következő öt napban. A királyi család magas rangú tagjai várhatóan a koporsó körül fognak őrködni, a hagyományt hercegi virrasztásnak hívják.

Szeptember 15., csütörtök

Folytatódik a királynő ravatalozása.

Szeptember 16., péntek és 17., szombat

A király folytatja látogatását az Egyesült Királyság nemzeteinél és találkozóit Londonban. Folytatódik a királynő ravatalozása, amely várhatóan a temetés reggelén ér véget.

Szeptember 18., vasárnap

Várhatóan megkezdődik az államfők és a külföldi királyi családok tagjainak érkezése Londonba az állami temetésre.

Szeptember 19., hétfő

A királynő állami temetése várhatóan a Westminster-apátságban lesz. Koporsóját a haditengerészet állománya által vontatott ágyús kocsin szállítják a Westminster Hallból a Westminster-apátságba, a családtagok pedig gyalogosan vonulnak utána. A szertartást a televízió közvetíti, és kétperces nemzeti gyászcsendet tartanak.

A temetés után a királynő koporsóját a windsori kastélyba viszik, ahonnan a televízió közvetíti a gyászszertartást. A koporsót a királyi sírboltba süllyesztik, végső nyughelye pedig a windsori Szent György-kápolnában lévő VI. György király emlékkápolna lesz. A zárt körű temetési szertartáson a királyi család magas rangú tagjai vesznek majd részt.

(Borítókép: Paul Childs – WPA Pool / Getty Images)

Rovatok