Index Vakbarát Hírportál

Egyre kilátástalanabb a nők helyzete Afganisztánban

2022. szeptember 12., hétfő 19:21

A tálib vezetés alatt romlott az emberi jogi helyzet Afganisztánban, a nők pedig elnyomásnak vannak kitéve a tekintélyelvűség felé haladó országban – jelentette ki az ENSZ afganisztáni emberi jogi helyzetéért felelős jelentéstevője.

A jelentés szerzője, Richard Bennett szerint azonnali, radikális változásokra lenne szükség a közép-ázsiai országban.

A nők és a lányok jogainak súlyos korlátozása, a kritikus ellenzékiek elleni számos megtorlás, valamint a szólásszabadság korlátozása a tálib vezetés részéről folyamatosan az autoritarianizmus mélysége felé hajtja Afganisztánt

– mondta az ENSZ szakembere az Emberi Jogi Tanács ülésén.

Ilze Brands Kehris, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkárhelyettese a meghallgatáson kiemelte: mintegy 850 ezer afganisztáni lány hiányzik az iskolarendszerből, őket a gyermekházasság és a szexuális kizsákmányolás veszélye fenyegeti.

A legtöbb lányiskolát bezárták

A tálib vezetés hatalomra kerülése óta bezárta a legtöbb afganisztáni leánygimnáziumot. A kabuli döntéshozók visszavonták korábbi ígéretüket, amely szerint idén márciusban újranyitja ezeket az intézményeket.

A radikális iszlamista tálib kormány – amelyet a világ legtöbb országa hivatalosan nem ismer el – bejelentette: az afganisztáni leányiskolák mindaddig zárva maradnak, amíg nem sikerül az iszlám törvényekkel összeegyeztethető új tervcsomagot elfogadni, amely alapján újranyithatnak.

Brands Kehris aggodalmának adott hangot az afgán nők ügyvédhez való jogának korlátozása miatt is, amelynek különösen az afganisztáni nemi erőszakkal kapcsolatos esetekben van nagy jelentősége.

„A nők sehova sem fordulhatnak jogorvoslatért a mai Afganisztánban” – tette hozzá az ENSZ lett származású emberi jogi főtitkárhelyettese.

Az afganisztáni emberek elleni jogsértések nyomon követését lehetővé tevő pozíciót a genfi székhelyű Emberi Jogi Tanács hozta létre csaknem egy éve.

Rovatok