Index Vakbarát Hírportál

Kinevezték az új szlovák minisztereket

2022. szeptember 13., kedd 15:40

A szlovák köztársasági elnök, Zuzana Čaputová elfogadta a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt minisztereinek lemondását, és a helyükre új tárcavezetőket nevezett ki.

Amint arról már korábban beszámoltunk, Szlovákia kormányválsággal küzd, ugyanis több szlovák miniszter is benyújtotta lemondását.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök elfogadta Ivan Korčok külügyminiszter, Mária Kolíková igazságügyi miniszter, Branislav Gröhling oktatási miniszter, illetve Richard Sulík gazdasági miniszter lemondását.

Az államfő egyúttal kinevezte az új minisztereket: a külügyi tárca élére Rastislav Káčert, az igazságügyi tárca miniszteri posztjára Viliam Karast, a gazdasági minisztérium élére pedig Karel Hirmant – értesült az Új Szó.

Amint írják, az oktatási tárca vezetésével a köztársasági elnök átmenetileg Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőt bízta meg, mivel a koalíció még nem állapodott meg Gröhling utódjáról. Zuzana Čaputová nehezen fogadta a miniszterek lemondását, és igyekezett a végsőkig kompromisszumot kötni velük, de elismerte, van az a pillanat, amikor már nem lehetséges a megegyezés.

A köztársasági elnök arra kérte a leköszönő gazdasági minisztert, az ország érdekében legyen segítőkész az utódjával, mert olyan válság közelít, amely térdre kényszerítheti Szlovákiát.

Az államfő beszédében bírálta a miniszterelnököt, amiért még mindig nem sikerült kineveznie az új oktatási minisztert. Zuzana Čaputová rámutatott: arról a tárcáról van szó, amelynek égető szüksége van olyan problémák megoldására, mint például a tanárhiány. Az elnök ugyanakkor pozitívumként értékelte, hogy Eduard Heger kormányfő három szakértőt javasolt a megüresedett miniszteri székekbe.

Rovatok