Index Vakbarát Hírportál

Még Magyarországon is lehetett észlelni a mexikói földrengést

2022. szeptember 20., kedd 10:51

A 10 ezer kilométeres távolság ellenére minden Magyarországi állomáson megfigyelhető volt a rengés. A katasztrófában legalább ketten meghaltak.

Mint azt megírtuk, a Mexikó nyugati partjainál fekvő Michoacán államot hétfőn sújtó földrengés erőssége 7,4-es volt. A korábbi adatok 6,8-asra becsülték a rengés erősségét.

A rengés epicentruma 15 kilométerrel a felszín alatt volt. Mexikóvárosban egy nap alatt kétszer is riadó volt földrengésveszély miatt, emberek tízezrei hagyták el a lakó- és közigazgatási épületeket.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Fizikai Intézetének Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma a Facebookon azt írta, hogy bár a távolság Magyarországig 10 600 kilométer, ennek ellenére minden állomásuk szeizmogramján markáns, nagy amplitúdójú jel volt megfigyelhető. A földrengéssel egy időben cunamiriasztást adtak ki a hatóságok. Az Egyesült Államok csendes-óceáni cunami-előrejelző központja riasztásában azt prognosztizálta, hogy a hullámok az 1-3 méteres magasságot is elérhetik. 

A Reuters hírügynökség közlése szerint ketten meghaltak a csendes-óceáni Manzanillo kikötővárosban. Egyikükre egy áruház homlokzata dőlt rá, míg egy másikat egy bevásárlóközpontban találták holtan. A közösségi médiában közzétett videókon látható, amint a bevásárlóközpont teteje beszakad. 

1985-ben, szintén szeptember 19-én következett be Mexikó történetének legpusztítóbb földrengése, 8,1-es magnitúdóval. 2017-ben pedig egy 7,1-es magnitúdójú földrengés keletkezett, úgyszintén szeptember 19-én.

A 2017-es esemény több mint 350, míg az 1985-ös esemény tízezernél is több áldozatot követelt.

(Borítókép: Egy épületen látható repedés a földrengés után Mexikóban 2022. szeptember 19-én. Fotó:  Rafael Cruz / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok