Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter Szergej Lavrovval tárgyalt, Paks és a gázellátás is szóba került

2022. szeptember 23., péntek 06:58

Az ENSZ közgyűlése után találkozott egymással Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Az energetikai együttműködésen túl tárgyaltak az ukrajnai háborúról és gazdasági kérdésekről is. A beszélgetés után a magyar külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva beszélt arról, hogy Európa a recesszió felé tart.

„A mi álláspontunk nagyon világos. Nem látunk észszerű okot arra, hogy egy újabb szankciócsomagról tárgyaljunk, különösen, ha az energiáról van szó” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.

A két diplomata az ENSZ Biztonsági Tanácsának ukrajnai háborúval foglalkozó magas szintű ülésén vett részt New Yorkban. A tanácskozáson Lavrov is felszólalt, aki a Nyugatot és a kijevi vezetést is élesen kritizálta. Mint fogalmazott: „nincs kétségünk afelől, hogy Ukrajna totalitárius, fasiszta állam lett”. Emellett bírálta az ukrán vezetés szövetségeseit is, akik felszerelést biztosítanak Kijevnek.

Már korábban is tudni lehetett, hogy Szijjártó Péter az ülés után külön tárgyal majd Szergej Lavrovval. A miniszter egyik bejegyzésében arról számolt be, hogy a fő téma ezen a találkozón is az ukrajnai háború lesz, amely mellett beszélnek a kétoldalú energetikai együttműködésről is.

A találkozó után Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország számára az energiaellátás biztosítása az egyik legfontosabb.

Ez számunkra egyértelmű vörös vonal. Nem akarjuk, hogy a magyar emberek fizessenek egy olyan háborúért, amihez semmi közük

– fogalmazott, hozzátéve: „Természetesen, ha lesz tervezet, részt veszünk a megbeszéléseken, de nem adunk beleegyezést semmihez, ami ellentétes lenne a nemzeti érdekeinkkel.”

Szijjártó Péter szerint az európai gazdaság a recesszió felé tart. „Úgy gondolom, hogy ez teljesen ellentétes Európa és a benne élő népek érdekeivel” – tette hozzá.

Súlyos következményekkel nézhet szembe Európa

A külgazdasági és külügyminiszter kora reggel élőben jelentkezett közösségi oldalán, ahol arról beszélt, hogy Magyarország minél előbb békét akar. Mint mondta, csak akkor lehet béke, ha a felek tárgyalóasztalhoz ülnek, és megpróbálják diplomáciai úton megoldani a problémákat. Úgy fogalmazott: az ENSZ közgyűlése a legjobb lehetőséget kínálta arra, hogy ezek a tárgyalások meginduljanak.

Azonban sajnálattal kell így már a negyedik nap végén megállapítani, hogy ilyen megbeszélések nem voltak, és valószínűleg már nem is lesznek az ENSZ-közgyűlés hátralévő napjaiban

– fogalmazott Szijjártó Péter, aki felhívta a figyelmet arra, hogy más uniós kollégája nem kezdeményezett párbeszédet Szergej Lavrov külügyminiszterrel. „Erre lehet, hogy otthon majd az ellenzéki képviselők, megmondóemberek vagy az ellenzéki sajtó képviselői azt mondják, hogy akkor én is minek találkoztam Szergej Lavrovval, de a helyzet az az, hogy a béke párbeszéd nélkül nem fog létrejönni” – vélekedett. Szerinte ha az elkövetkező időszakban nem jönnek létre tárgyalások, akkor „a világ még súlyosabb következményekkel fog szembesülni, amelyeket jó lenne megelőzni”.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország és Oroszország kétoldalú kapcsolatainak van egy fontos területe, ami nem más, mint az energiaellátás kérdése. „Ezt a tényt lehet szeretni vagy nem szeretni, attól ez egy tény” – mondta, kiemelve: ha megszűnne az orosz energiaellátás, a magyar gazdaság veszélybe kerülne. Hangsúlyozta: jelenleg a Török Áramlat a legmegbízhatóbb gázvezeték, amely Európát ellátja, ezen keresztül kapja Magyarország a megállapodások felett igényelt gázmennyiséget a Gazpromtól.

Nukleáris együttműködés

A két külügyminiszter beszélt a nukleáris energia területén történő együttműködésről is. Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy már augusztusban megkapták a létesítési engedélyt, így tartható a menetrend, hogy 2030-ra a két új blokk megépüljön. Mint fogalmazott, ha sikeresen megépül a létesítmény, „függetleníteni tudjuk magunkat mindazoktól a bizonytalanságoktól, elképesztő áremelkedésektől, amelyek jellemzik a nemzetközi energiapiacot”.

Szijjártó Péter elmondta, hogy hétfőn Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közgyűlését követően Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával beszélik meg a beruházás helyzetét, és vázolják fel a következő mérföldköveket.

A miniszter azt is közölte, hogy újabb fűtőelem-szállítmány érkezett a paksi atomerőműbe Oroszországból. „Ez normális körülmények között nem lenne hír, azonban a mostani rendkívüli körülmények közepette ez egy fontos esemény” – fogalmazott. Kiemelte, hogy így garantálva van a megfelelő mennyiségű fűtőelem, amellyel a magyar villamosenergia-előállítás 55, míg a villamosenergia-felhasználás 33 százalékáért felelős paksi atomerőmű működése a következő hónapokban is zavartalan lesz.

Közleményt adott ki az orosz külügyminisztérium

Az orosz külügyminisztérium a találkozóról egy rövid közleményt adott ki csupán. Ebben azt írták: „A két ország külügyminiszterei megvitatták az Oroszország és Magyarország közötti kereskedelmi és gazdasági együttműködés ígéretes területeit, valamint az energetikai együttműködés továbbfejlesztésének gyakorlati feladatait a kedvezőtlen nemzetközi helyzetet figyelembe véve.”

A közlemény szerint Szijjártó Péter és Szergej Lavrov emellett „az ENSZ tevékenységének egyes kérdéseiről és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó aktuális nemzetközi problémákról” is szót ejtett a megbeszélésen.  

(Borítókép: Szergej Lavrov és Szijjártó Péter. Fotó:  Szijjártó Péter/Facebook)

Rovatok