Index Vakbarát Hírportál

Iszapfürdőben pihenhet Vlagyimir Putyin

2022. szeptember 25., vasárnap 14:57

A részleges mozgósítás után Vlagyimir Putyin eltűnt a nyilvánosság elől, az orosz média alapján nem egyértelmű, hol lehet az orosz elnök.

Miután bejelentette a részleges mozgósítást Oroszországban, eltűnt a nyilvánosság elől Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az orosz médiában több magyarázattal is előálltak, hol lehet. Egyes források szerint a kétoldalú találkozókat előre rögzítették, és az erről készült médiaanyagokat a megfelelő pillanatban teszi közzé a sajtószolgálat. Mindezt azért, hogy azt a benyomást keltsék: az elnök folyamatosan dolgozik.

A Kreml azt tervezi, hogy a felvételeket legalább jövő csütörtökig nyilvánosságra hozza, amikor is az elnök a tervek szerint egy jelentős ipari régióba látogat.

Egy másik forrás szerint azonban az orosz elnök szerda este óta „testben és lélekben” is pihen a valdaji rezidenciáján, ami éppen egy gyógyfürdőkomplexum mellett található. A fürdőben egyébként az úszómedencék mellett iszapfürdő is van. A jégkorongpálya pedig csak ráadás, ugyanis az orosz államfő szeret a barátaival hokizni.

Rejtélyes szereplések

Vlagyimir Putyin csütörtökön és pénteken telefonon beszélt Türkmenisztán elnökével és Szaúd-Arábia koronahercegével. Az utóbbiról a Vecernij List forrása szerint azonban előre készült médiaanyagot tettek közzé.

Többeknek az is szemet szúrt, hogy az orosz elnök nem vett részt a „népszavazást” támogató moszkvai koncerten. Ezt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azzal magyarázta, hogy az elnök dolgozik. 

Putyint utoljára 2022. szeptember 21-én láthatták a nyilvánosság előtt, amikor egy technikumban járt, és egy nagyszabású koncertre látogatott el Velikij Novgorodban.

A források szerint Vlagyimir Putyin nyilvános megjelenéseiben közvetlenül a koncert után kezdődött a szünet, ami legalább egy hétig tart. A tévécsatornák ugyanakkor továbbra is Putyin részvételével vetítenek jeleneteket. Peszkov azonban tagadta, hogy Putyin a Valdaj-rezidencián pihenne. 

(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2022. február 4-én. Fotó: Matthew Stockman / Getty Images)

Rovatok