Index Vakbarát Hírportál

Döntött az EU, így oldaná meg az energiaválságot

2022. szeptember 30., péntek 13:47

Pénteken, az uniós energiaügyi miniszterek brüsszeli tanácskozásán döntést hoztak három, az energiaválság kezelését szolgáló lépésről.

A miniszterek három héttel ezelőtt is üléseztek, de akkor nem jutottak dűlőre a felmerült javaslatokat illetően.

A mostani tanácskozás azonban ennél sikeresebbnek bizonyult, ugyanis a soros elnökséget betöltő Csehország a Twitteren bejelentette, hogy három kérdésről is megállapodtak, és elfogadták

Azt már korábban is tisztázták, hogy az utóbbi két intézkedésből befolyó összeget az energiaválság károsultjainak megsegítésére fogják fordítani. Egy nagy kérdés viszont még nyitva maradt:

hogy a tagállamok meg tudnak-e egyezni az uniós gázárstop kérdésében. 

Szijjártó Péter három héttel ezelőtt erről a kérdésről azt mondta, hogy a magyar kormány semmiképp sem tudja elfogadni ezt a lépést, mert szerintük ez egy rejtett szankció.

Ez az álláspont a jelek szerint azóta sem változott, mert a miniszter pénteken is azt írta, hogy az energiaügyi miniszterek ülésén újabb szankciókról tárgyalnak. Holott valójában a szankciók kérdése nem is ennek az ülésnek a hatáskörébe esik, azokról már napokkal ezelőtt bejelentést tett az Európai Bizottság.

Megosztó kérdés

Az MTI tudósítása szerint Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős biztosa az ülés előtt azt mondta: Az Európai Uniónak olyan gázárplafonra kell javaslatot tennie, amely az összes uniós tagállam számára elfogadható. Szerinte ez a lépés „megszüntetné azokat az ösztönzőket, amelyeket az európai gázellátás manipulálására használ Oroszország”.

A válaszunk egyértelmű. Árplafont kell bevezetnünk a vezetékes és a cseppfolyósított orosz gázra is

– hangsúlyozta a biztos, de azt is hozzátette, hogy emellett az összes uniós energiaszállítóval alacsonyabb árakról kell tárgyalni.

Lenore Gewessler osztrák energiaügyi miniszter mindeközben úgy nyilatkozott: nem tud olyan javaslatról a gázárplafonnal kapcsolatban, amely garantálná az energiabiztonságot Európában. „Tisztában vagyok azzal, hogy a tagállamoknak eltérő elképzelései vannak ezzel kapcsolatban, de tudniuk kell, hogy a mi országunk függ az orosz gázimporttól. Az eddigi javaslatok nem garantálják, hogy beszállító partnereink továbbra is elegendő gázt biztosítanak számunkra, amennyiben nem vagyunk hajlandóak a kért árat fizetni érte” – fogalmazott. 

Robert Habeck német gazdasági miniszter nyilatkozatában közös uniós gázvásárlásra szólított fel az árak csökkentése érdekében. Véleménye szerint az EU-nak „bölcsen kell használnia piaci erejét”, és összehangoltan kell eljárnia a harmadik országoktól történő gázbeszerzés során. Tinne Van der Straeten belga energiaügyi miniszter pedig azon az állásponton volt, hogy a gázárplafon segíthet visszafogni az energiaköltségeket anélkül, hogy veszélyeztetné a gázellátást.

A mi problémánk nem az ellátásbiztonság, hanem a rekordmagas árak, amelyek ellehetetlenítik a háztartásokat

– jelentette ki a belga tárcavezető.

(Borítókép:  Valeria Mongelli / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok