Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin valamiért nem ítélte el az ukrajnai álnépszavazásokat

2022. október 2., vasárnap 12:50

Nem szerepel Novák Katalin köztársasági elnök neve azon a közös nyilatkozaton, amelyben a NATO közép-kelet-európai tagországai elítélték az Ukrajna oroszok által megszállt területein tartott álnépszavazásokat. Novák pénteken találkozott is az egyik aláíróval, Zuzana Čaputová szlovák elnökkel, és ott jelezte, hogy Magyarország a kezdetektől fogva elítéli az orosz agressziót.

A négy megszállt ukrajnai területen – Donyeckben, Luhanszkban, Herszonban és Zaporizzsjában – egy héttel ezelőtt tartottak „népszavazást” az Oroszországhoz való csatlakozásról. Ezt követően Vlagyimir Putyin pénteken bejelentette, hogy e területek Oroszországhoz tartoznak.

Az oroszok lépését egy közös nyilatkozatban ítélték el a „NATO közép-kelet-európai tagállamainak államfői”. A nyilatkozat szövege több helyen – például a lengyel és a szlovák elnök honlapján – már meg is jelent.

A deklarációban az államfők leszögezték, hogy Ukrajnát támogatják a konfliktusban, és semmilyen ukrán területet nem ismernek el Oroszország részeként. Hozzátették: követelik, hogy az orosz hadsereg vonuljon vissza a megszállt területekről, és arra biztatják Ukrajna szövetségeseit, hogy növeljék az országnak nyújtott segély mennyiségét. 

A dokumentumot az alábbi elnökök írták alá:

Na de mi van Novák Katalinnal?

Feltűnő azonban, hogy több közép-kelet-európai tagállam vezetője nem írta alá a nyilatkozatot.

Nincs ott Novák Katalin magyar köztársasági elnök neve – de rajta kívül másoké sem.

Rajta kívül a régió NATO-tagországai közül (a deklarációt aláíró összes ország a nemzetközi szövetség tagja) hiányzik még az albán, a bolgár, a szlovén és a horvát államfő is. Hogy miért, azt pontosan nem tudni, de figyelemre méltó, hogy van egy olyan mondat a nyilatkozatban, amelyet Novák Katalin nem is írhatna alá. A deklaráció ugyanis ezzel a frázissal kezdődik:

Mi, azoknak a közép-kelet-európai országoknak az elnökei, amely országoknak a vezetői jártak Kijevben a háború alatt, és saját szemükkel látták az orosz agresszió következményeit...

Mint ismert, sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem Novák Katalin köztársasági elnök nem látogatott eddig Ukrajnába (ellentétben a régió többi országával), tehát a magyar államfő esetén ez a mondat nem állná meg a helyét. Ami a másik 4 hiányzó országot illeti, ott egyébként más a helyzet:

Tehát a többi ország vezetője elméletileg aláírhatta volna a nyilatkozatot, de valamiért az ő nevük sem szerepel a listán. Hogy miért, arra egyelőre csak tippelni lehet. 

Ami pedig Novák Katalint illeti, ő pénteken találkozott is az egyik aláíróval, Zuzana Čaputová szlovák elnökkel, és ott jelezte, hogy Magyarország a kezdetektől fogva elítéli az orosz agressziót.

(Borítókép: Novák Katalin. Fotó: Gombkötő Emma / Index)

Rovatok