Index Vakbarát Hírportál

Az eladósodott Olaszország nem fog szembeszállni Brüsszellel

2022. október 4., kedd 10:44

Az uniós helyreállítási alapról szóló megállapodást az Európai Bizottság már megkötötte a Draghi-féle olasz kormánnyal, Meloniék pedig nem akarják elveszíteni a további pénzeket – mondta az Index megkeresésére Feledy Botond külpolitikai szakértő, akit az olaszországi választások eredményéről és annak hatásairól kérdeztünk.

Ha nehezebb irányba haladnak a dolgok, úgy, mint Lengyelország vagy Magyarország esetében, akkor megvannak az eszközeink

válaszolta az amerikai Princeton Egyetemen Ursula von der Leyen egy, az olasz választásokkal kapcsolatos kérdésre.

Nem sokkal később Manfred Weber bajor kereszténydemokrata (CSU) politikusnak, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjének kellett azért szabadkoznia a belpolitikai térben, mert Silvio Berlusconi pártjának, a Forza Italia nevű formációnak kampányolt.

Az EPP frakcióvezetőjét saját CSU-s pártelnöke, a kancellári székre is sokáig esélyes Markus Söder kérte számon kampánytevékenységéért, és kiemelte, hogy szerinte a Néppártnak nem szabadna engednie, hogy jobboldali nacionalista kormányok alakuljanak.

Weber szinte azonnal szabadkozott annak ellenére, hogy a Forza Italia szintén az EPP tagja – akárcsak a CSU. Az elsődleges problémája Södernek egyébként az volt Berlusconi pártjával, hogy Giorgia Meloni partnere az olasz belpolitikában. Ezzel kapcsolatban Manfred Weber úgy fogalmazott, hogy

Giorgia Meloni is tudja, hogy Olaszország csak akkor kapja meg az uniós helyreállítási forrásokat, ha folytatja az elődje, Draghi által elkezdett reformokat.

Matteo Salvini, a Liga vezetőjének – aki Meloni és Berlusconi partnere – reakciója sem maradt el, aki Ursula von der Leyen megnyilvánulását undorítónak nevezte. Nem véletlen, hogy ilyen előjelek után szinte azonnal megindultak a találgatások a várható új olasz kormány és az Európai Bizottság viszonyát illetően.

Magyar viszonylatban a kérdés így is lefordítható: Orbán Viktor és lengyel szövetségesei számíthatnak az új olasz kormány támogatására a jogállamisági kérdésekben, vagy Meloniék megpróbálnak minél hamarabb eloszlatni minden kétséget a Bizottságnál, akár azzal is, hogy a magyar miniszterelnöktől kellő távolságot tartanak?

Magabiztos jobboldali többség

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei (Fratelli d’Italia, Fdl) a voksok mintegy 26 százalékát szerezte meg, szemben a legutóbbi, 2018-as országos választásokon elért mindössze 4 százalékkal.

Fő szövetségese, Matteo Salvini Ligája a négy évvel ezelőtti több mint 17 százalékhoz képest mintegy 9 százalékot kapott. A másik nagy konzervatív párt, Silvio Berlusconi Forza Italia pártja 8 százalék körüli eredményt ért el. A balközép, Enrico Letta vezette Demokrata Párt (PD) mintegy 19 százalékot kapott, a baloldali, szövetségen kívüli, Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) 16 százalék körüli eredményt tudhat magáénak, míg a centrista, Carlo Calenda vezette Akció alig több mint 7 százalékot szerzett.

A részvételi arány 64 százalékos volt a négy évvel ezelőtti 74 százalékossal szemben. Az eredmények azt mutatják, hogy

a jobboldali blokknak nagy többsége lesz a parlament mindkét házában.

Giorgia Meloni győzelmi beszédében ugyanakkor mérsékelt hangnemet ütött meg, miután a szavazóhelyiségek mintegy kétharmadában megszámlált szavazatokon alapuló előrejelzések szerint pártja, az Olaszország Testvérei megelőzte a többi jelöltet a vasárnapi szavazáson.

„Ez a felelősségtudat ideje” – mondta Meloni az olasz televízióban, aki kampányában bírálta az Európai Unió tisztviselőit, hogy túlságosan bürokratikusak, és fogadkozott, hogy megvédi Olaszország nemzeti érdekeit, ha azok ellentétesek az uniós politikával.

Kompromisszumkész lehet az új olasz kormány

„A Meloni-kormány a legeladósodottabb eurózónás országok egyikét veszi át, mivel GDP-arányosan az államadósság 150 százalék körül jár” – mondta az Indexnek Feledy Botond külpolitikai szakértő. Szerinte ezzel nem érdemes a nemzetközi befektetőket ijesztgetni, a 200 milliárd euró értékű uniós helyreállítási támogatást pedig nem akarja elveszíteni Róma.

A támogatás kiosztásának néhány részletét Meloni ugyan szívesen újratárgyalná, egyelőre azonban erre még az olasz uniós biztos, Paolo Gentiloni sem látott nyitottságot. A szakértő hozzátette, az Európai Bizottság részéről a Mario Draghi-féle olasz kormánnyal megkötötték az uniós helyreállítási alapról szóló megállapodást. Ennek kapcsán már történt is kifizetés, tehát egy folyamatban lévő megállapodást kell majd az új kormánynak is teljesíteni, mely az igazságügyi reformtól a közbeszerzések hatékonyságának növelésén át több területre is kiterjed.

Berlusconihoz és Salvinihez képest Meloni február óta vállaltan nyugatos, ami a NATO-pártiságot és az orosz háború elítélését illeti. A szakértő úgy véli, a gázháborúban nincs az uniónak mozgástere, hiszen erre sosem vetettek ki szankciót, a vezetéket pedig Moszkva zárta el, politikai nyomásgyakorlásként.

Olaszország azonban földrajzi helyzetéből adódóan az új útvonalak, észak-afrikai alternatív források és LNG-terminálok számára is ideális helyszín lehet.

Feledy Botond úgy véli, az új olasz kormánnyal kapcsolatban összeségében a legnagyobb kockázat az, hogy Salvini – a Melonihoz vándorolt szavazói visszaszerzése érdekében – belülről támadja majd a leendő miniszterelnök asszonyt, aki kérdés, hogy ebben a helyzetben jobbra húzódással válaszol, vagy más módon szereli le a 9 százalékos, gyenge eredményt hozó Liga vezetőjét.

(Borítókép: Giorgia Meloni és Ursula von der Leyen. Fotó: Valeria Ferraro / SOPA / Lightrocket / Getty Images, Kenzo Tribouillard / AFP)

Rovatok