Index Vakbarát Hírportál

Eddig 243 medvét lőttek ki hatósági engedéllyel Romániában

2022. október 5., szerda 21:48

Romániában 2019 júliusa óta 243 veszélyesnek ítélt medvét lőttek ki, és 25-öt fogtak be és helyeztek át hatósági engedéllyel − derült ki a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium honlapján közzétett táblázatokból.

A minisztérium három táblázatban foglalta össze, hogy az erre vonatkozó egyes rendeletek értelmében milyen esetekben, milyen településekről kérvényezték, hogy mentesüljenek a barnamedve vadászatának tilalma alól, és lőhessenek ki vagy helyezhessenek át egy-egy veszélyesnek ítélt egyedet. A táblázatokba azt is rögzítették, hogy a kéréseket jóváhagyta-e a hatóság, és a jóváhagyás után megtörtént-e az állat kilövése vagy áthelyezése − írta meg az MTI. 

A kimutatásokból kiderül, hogy a 2019 és 2022 tavasza között érvényben lévő minisztériumi rendeletek szerint a beadott kérvények mintegy felét hagyta jóvá a tárca, de a jóváhagyott kéréseket sem sikerült minden esetben érvényesíteni. A 2022-es jogszabály immár a preventív beavatkozást is lehetővé tette, itt az elutasított kérésekről már nem ad számot a táblázat.

Az azonban kiderül az adatokból, hogy az engedélyezett kilövések vagy áthelyezések nem mind valósultak meg. Ez év április közepe óta a jóváhagyott kilövéseknek csak a 42 százaléka történt meg, a korábbi jogszabályok szerint jóváhagyott kérések alapján a veszélyes medvék mintegy 80 százalékát lőtték ki.

Székelyföldön jelentik a legnagyobb gondot a medvék

A táblázatokból kiderül, hogy a legnagyobb gondot Székelyföldön jelentik a nagyvadak. Innen érkezik ugyanis a legtöbb kérés a problémás állatok kilövésére. Az elmúlt bő három évben az engedéllyel kilőtt medvék csaknem kétharmada a három székelyföldi megyében került puskavégre.

Hargita megyében 81 jóváhagyott kérés nyomán 68 medvét lőttek le, Kovászna megyében a 48 kérés nyomán 47-et, Maros megyében pedig 67 nyomán 44-et. A medvés megyék rangsorában Brassó, Arges és Szeben következik, jóval kevesebb kilőtt nagyvaddal.

A tárca honlapján korábban közzétett statisztikából kiderült: az elmúlt két évben 47 esetben támadt emberre medve Romániában. Emellett 2974 esetben jelentettek be a nagyvad által okozott kárt, a medvekár kétéves összértéke pedig 6,8 millió lej (félmilliárd forint). Hargita megyében 14, ember elleni támadást jegyeztek fel, és a kár több mint 40 százalékát Hargita és Maros megyében jelentették. Jelentős azonban a kár Kovászna, Brassó és Szeben megyében is, az ember elleni támadások statisztikájában pedig Prahova megye áll a második helyen öt esettel.

A medvék azt követően jelentek meg egyre gyakrabban a lakott területeken is Romániában, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány betiltotta a populációszabályozás céljából végzett medvevadászatot. Korábban évente 400-450 medve kilövését engedélyezte a minisztérium.

Rovatok