Index Vakbarát Hírportál

Késelés volt Las Vegas főutcáján, ketten meghaltak, hatan megsérültek

2022. október 7., péntek 06:48

Két ember meghalt, hat másik pedig megsebesült egy késeléses támadásban Las Vegas legendás főutcáján, a Stripen helyi idő szerint csütörtök reggel. A rendőrség egy gyanúsítottat őrizetbe vett.

Az egyik áldozatot a helyszínen, egy másikat pedig az egyetemi orvosi központban nyilvánítottak halottnak − írta közleményében a Las Vegas-i városi rendőrség. Három áldozat állapota válságos, a többi áldozat állapota „stabilnak tűnt” − közölte Dori Koren, a rendőrség szóvivője. Az áldozatok között helyiek és turisták egyaránt voltak − közölte a CBS News. 

A rendőrség egy „nagy méretű konyhakést” foglalt le a helyszínen. A támadás helyi idő szerint 11 óra 40 perc körül kezdődött. Az első késelést látszólag nem előzte meg provokáció − mondta James LaRochelle, a város rendőrfőnök-helyettese. Miután az első áldozatot megtámadta, a gyanúsított dél felé folytatta útját a Las Vegas Boulevardon, és több további áldozatot is megkéselt.

Ezután sarkon fordult és kelet felé menekült. A gyanúsítottat ezután egy szálloda biztonsági emberei és a rendőrök együttesen vették őrizetbe.

Valószínűleg nem helyi az elkövető 

A gyanúsítottat a 30-as évei elején járó spanyolajkú férfiként írták le. LaRochelle elmondta, hogy a gyanúsított szóban azonosította magát, és a rendőrség dolgozik azon, hogy megerősítse az azonosítást. LaRochelle elmondta, hogy a gyanúsított nem helyi lakosnak tűnik.

A Las Vegas Boulevard egy része továbbra is le van zárva, mert a rendőrség folytatja a bizonyítékok összegyűjtését.

Rovatok