Orbán Viktor miniszterelnök a magyar–német gazdasági fórumon tartott előadást Berlinben, beszédében pedig hangsúlyozta, Magyarország az elmúlt 12 évben minden válságból erősebben került ki ahhoz képest, mint amikor belement.
Magyarország 2010 óta minden válságból, így a 2008–2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki annál, mint ahogy belement – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben, melyről az MTI adott hírt.
A magyar–német gazdasági fórumon a kormányfő előadásában mindezt politikai okokkal indokolta. Egyúttal felidézte, hogy Európában arról folytattak vitát a gazdasági világválság idején, hogy a krízis konjunkturális vagy szerkezeti válság.
Orbán Viktor úgy látja, a legtöbb európai ország konjunkturális válságnak tekintette azt a helyzetet, ám elmondása szerint ő ezt az értelmezést sosem fogadta el.
A miniszterelnök visszaemlékezett arra is, hogy a gazdasági világválságot ezzel szemben strukturális válságnak tekintette, amely mögött az van, hogy Európa folyamatosan piacot veszít Ázsiával szemben.
Az erre adott helyes válasznak a mély strukturális reformot nevezte meg a kormányfő, aki szerint 2010 után a Fidesz–KDNP által vezetett kormány ennek megfelelően alakította át a magyar gazdaságot.
Orbán Viktor beszédében arra is kitért, ha Magyarország nem védi meg a határait, azzal összeomolhat az egységes európai uniós belső piac. Azt is megjegyezte, hogy mivel Magyarország nyitott ország, a határvédelem is része kell, hogy legyen a gazdaságpolitikájának.
Azt is kijelentette, hogy
a következő időszakban politikai biztonságra, energiabiztonságra és fizikai biztonságra is szükség van.
Mint fogalmazott, a politikai biztonságot a kormány stabilitása garantálja. A fizikai biztonságot azzal lehet biztosítani, hogy Magyarország továbbra is a béke szigete lesz, az energiabiztonságnak pedig fontos része, hogy az országnak hat hónapra elegendő gáztartaléka van – tette hozzá.
Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta, hogy aki együttműködik Magyarországgal, az jól jár.
Orbán Viktor még hétfő délután osztott meg egy bejegyzést a közösségi médiában arról, hogy találkozott Olaf Scholz német kancellárral a magyar–német kormányfői csúcs keretében Berlinben.
A tárgyalás témái között az első információk szerint Európa-politikai, bilaterális, gazdaságpolitikai és nemzetközi kérdések is szerepeltek.
Orbán Viktor gyümölcsöző megbeszélésként értékelte az Olaf Scholzcal folytatott tárgyalását. Az MTI tudósítása szerint a felek két órán keresztül egyeztettek egymással, minden nehéz és komplikált témáról szót ejtettek, és "mindenki elégedett lehet" annak eredményeivel.
Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy kétévente látogatást tesz a kancellárnál és a német gazdasági közösségnél.
(Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő beszédet mond Berlinben, a magyar – német gazdasági kapcsolatokról rendezett fórumon 2022. október 10-én. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán)