Index Vakbarát Hírportál

Történelmi megegyezés jöhet létre Izrael és Libanon között

2022. október 11., kedd 09:45

Libanon és Izrael elégedettségét jelezte a két ország között húzódó, vitatott tengeri határ kérdését rendező végső jegyzékkel kapcsolatban, amely „történelmi megegyezéshez” vezethet a felek keddi bejelentése szerint.

Elias Bou Saab, a libanoni tárgyalóküldöttség vezetője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, az Egyesült Államok közvetítésével zajló egyeztetések „nagyon hamar kielégítő megoldást hozhatnak”. Ejál Huláta izraeli nemzetbiztonsági tanácsadó, az izraeli delegáció vezetője szintén leszögezte: az izraeli fél kérései teljesültek, a változtatásokról szóló javaslatait elfogadták.

Megvédtük Izrael biztonsági érdekeit, úton vagyunk a történelmi megállapodás felé

– fogalmazott. Az egyezség, jóllehet korlátozott mértékű, csökkentené a két – egymással továbbra is szemben álló – ország gazdasági és biztonsági aggályait. A szóban forgó térségben Libanon földgázt akar kitermelni, nem messze pedig Izrael nemrég szénhidrogénekre bukkant.

A Libanonban jelentős befolyással rendelkező Hezbollah síita szervezet már korábban figyelmeztette Izraelt, hogy addig ne fogjon kitermelésbe a vitatott területen, amíg nem oldódik meg a felségvizek sorsa, különben ellenlépésekre számíthat. Michel Aun libanoni elnök jelezte: az egyezség nem jelent partnerséget Izraellel, az államot ugyanis a bejrúti kormány továbbra sem ismeri el.

Karín Elharrar izraeli energiaügyi miniszter az izraeli katonai rádiónak azt mondta, egyelőre nem jelölték ki az aláírás napját. Izraelben november 1-jén választásokat tartanak, s egyelőre nem tudni, a megállapodást a parlamentnek is ratifikálnia kell-e.

Az Egyesült Államok 2000-ben kezdett közvetíteni a két ország között annak érdekében, hogy a felek rendezzék azt a régóta húzódó vitát, amely akadályozza az energiahordozók kitermelését a Földközi-tenger keleti medencéjében.

Rovatok