Index Vakbarát Hírportál

Tajvan helyzetét is megoldaná Elon Musk

2022. október 11., kedd 06:01

Peking és Tajpej is megszólalt, miután Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója arról beszélt, hogy Tajvannak Kína különleges közigazgatási övezetévé kellene válnia.

A világ leggazdagabb embere a Financial Timesnak adott interjújában úgy vélte, hogy a két kormány „észszerűen elfogadható” megállapodást tudna kötni. Kína amerikai nagykövete dicsérte Muskot, de tajvani kollégája szerint a szabadság „nem eladó”. Tajvan független kormánnyal rendelkezik, de Peking is a területének tartja − írta meg a BBC

Elon Musk a múlt héten azzal váltott ki kritikát, mert a Twitteren közvélemény-kutatást tett közzé, amelyben javaslatokat tett az Oroszország és Ukrajna közötti háború befejezésére, beleértve azt is, hogy Kijev területeket adjon át Moszkvának.

Musk megjegyzései akkor hangzottak el, amikor a Tesla havi értékesítési rekordot döntött Kínában.

A Financial Times című brit üzleti lapnak adott, pénteken megjelent széles körű interjújában a megnövekedett kínai–tajvani feszültségekről beszélt.

Én azt javasolnám, hogy ki kéne találni valami különleges közigazgatási státuszt Tajvannak, ami észszerűen elfogadható, bár nyilván ennek sem örülne mindenki

− mondta el a milliárdos az interjúban. 

A diplomaták is reagáltak Elon Musk megszólalására

Kína amerikai nagykövete, Csin Gang üdvözölte Musk javaslatát. 

A Twitteren azt írta, hogy a „békés újraegyesítés” és a Hongkong irányításában alkalmazott „egy ország, két rendszer” modell Kína alapelve arra, hogy „megoldja a tajvani kérdést”.

Amennyiben Kína szuverenitása, biztonsági és fejlesztési érdekei garantáltak, az újraegyesítés után Tajvan különleges közigazgatási területként nagyfokú autonómiát élvez majd, és hatalmas teret kap a fejlődéshez

− tette hozzá.

Válaszul Hsziao Bi-khim, Tajvan de facto washingtoni nagykövete a Twitteren közölte:

Tajvan sok terméket árul, de a szabadságunk és a demokráciánk nem eladó.

Rekordmennyiségű autót gyárt a Tesla Kínában 

Shihoko Goto, a washingtoni Wilson Center geoökonómiai és indo-csendes-óceáni vállalkozásért felelős igazgatója a BBC-nek azt mondta, hogy Elon Musk megszólalásai sérthetik üzleti érdekeit.

Figyelmeztetett arra, hogy a milliárdos állítólag a Twitter megvásárlásának küszöbén áll, azt azonban Kínában már betiltották. Ez azt jelenti, ha befektet a Twitterbe, akkor a cége valószínűleg nem fog tudni működni egy olyan Tajvanon, amely Kínai nyomás alatt lesz.

Kína az önrendelkezésű Tajvanra úgy tekint, mint egy szakadár tartományra, amely előbb-utóbb Peking ellenőrzése alá fog kerülni. 

A Kínai Személygépkocsi Szövetség vasárnap közzétett jelentése szerint a Tesla 83 135, Kínában gyártott elektromos járművet szállított le szeptemberben. Ez megdöntötte a vállalat által júniusban felállított korábbi rekordot, ráadásul a vállalat sanghaji gyára éppen most igyekszik növelni a termelését

(Borítókép: Elon Musk. Fotó:  Michael Gonzalez/Getty Images)

Rovatok